Megyenapot tartott a KDNP Bács-Kiskun vármegyében
2025. november 13-án, csütörtökön Petőfiszálláson, a Pálosszentkút kegyhelyen tartotta meg Bács-Kiskun vármegyei Megyenapját a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete. A rendezvény 14 és 16 óra között zajlott, és a párt országjárásának részeként a kereszténydemokrata közösségek, polgármesterek, önkormányzati képviselők, valamint helyi szervezetek vezetői vettek rajta részt. (Fotó: Vincze József)
A találkozón jelen volt Latorcai Csaba, miniszterhelyettes, a KDNP ügyvezető alelnöke, Simicskó István, a párt parlamenti frakcióvezetője, Juhász Hajnalka, a KDNP alelnöke, Hollik István, a KDNP parlamenti frakciójának tagja, és dr. Mák Kornél, a KDNP Bács-Kiskun vármegyei elnöke, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke, továbbá a KDNP és a Fidesz több országgyűlési képviselője is. A meghívottak között szerepeltek Bács-Kiskun vármegye országgyűlési képviselői, a vármegyei közgyűlés elnöke, a vármegye főispánja, valamint a KDNP-s polgármesterek, önkormányzati képviselők, és a párt helyi alapszervezeteinek és szakbizottságainak elnökei.
A Megyenap fő célja az volt, hogy a kereszténydemokrata politikusok és helyi vezetők megvitassák a szorosabb együttműködés lehetőségeit, valamint megosszák egymással tapasztalataikat, javaslataikat és felvetéseiket a vármegye közéleti és fejlesztési kérdéseivel kapcsolatban. A rendezvény lehetőséget adott arra is, hogy a résztvevők közvetlenül egyeztessenek a párt országos vezetésével a térséget érintő ügyekről.
A program végén sajtótájékoztatót tartottak, amelyen a KDNP vezetői összefoglalták a találkozó során elhangzott legfontosabb gondolatokat és tapasztalatokat. Kiemelték, hogy a párt továbbra is elkötelezett a helyi közösségek támogatása, a keresztény értékek képviselete és a nemzeti összefogás erősítése mellett.