Megölte apját, anyját és magával is végzett: Valóságos vérfürdő fogadta a rendőröket Felsőszéktóban
A Blikk megtalálta azt a tanyát Kecskemét Felsőszéktóban, ahol csütörtökön rendőrök lepték el a portát, miután egy rokon holtan talált rá az ott lakó idős házaspárra és a gyermekükre. Azóta kiderült, a fiú meggyilkolta szüleit, majd magával is végzett. (Fotó: Blikk/Fuszek Gábor)
Mindenki ismerte a környéken a G. családot. István, a családfő nemrég ment nyugdíjba, igazi ezermester volt, mindenkinek segített az építkezéseknél, karbantartásoknál. Felesége, Éva volt a kertes házakban élő asszonyok kedvenc fodrásza, állítólag még akkor is mosolygott, amikor bánatos volt. Utóbbira leginkább fiúk, Tamás adott okot, akivel a G. család mellett lakó szomszéd szerint sok gondja volt a szülőknek.
- Tamás szakács volt, a nyarat végigdolgozta a Balatonon, de azóta nem csinált semmit, Évike sokat panaszkodott emiatt - mondták a Blikknek a szomszédok. - Nagyon szégyellték a szülők, de olykor drogozott is, olyankor pedig kezelhetetlenné vált, pszichiátrián is kezelték.
Utóbbit egy másik szomszéd is hallotta, ráadásul emlékszik olyan esetre is, hogy rendőrt is kellett hívni a házhoz, majd egy órát kellett győzködni a járőröknek Tamást, hogy higgadjon le. Akkor is törni-zúzni akart kábulatában. A szülők ezek ellenére is megengedték fiúknak hogy velük éljen, ám arra, ami 2024. december 18-ára virradóra történt sem ők, sem a rokonok nem számítottak.
A Blikk információi szerint az anya veszhetett össze a fiúval, amiért az nem dolgozott. Vita, majd dulakodás alakult ki, Tamás megüthette az édesanyját, amit a fiúnál testesebb, erősebb apa nem hagyhatott szó nélkül. Előkerült egy kés, amivel G. Tamás szabályos ámokfutást rendezett a kis házban, többször is megszúrva szüleit. Amikor a fiú lecsillapodott, és szembesült azzal mit is tett, magával is végzett.
- Sajnos még a városhoz közeli tanyavilágban is olyan lett a légkör, hogy a szomszédok nem figyelnek egymásra, nem is ismerik egymást - mondta a Blikknek a tragédia helyszínén Szabó Csaba, a Kecskeméti Városrendészet járőrvezetője. - A hasonló eseteket csak úgy tudjuk megelőzni, ha az emberekkel beszélve figyelmeztető jeleket kapunk arról, hogy egy családban belső feszültségek lehetnek. Lehet, hogy ha valaki beszélt volna nekünk arról, milyen problémákkal küzd a G. család, akkor az idei karácsony fényeit nem árnyékolta volna be Felsőszéktón a gyász.
A Blikk cikkét IDE kattintva olvashatják el!