Megnyitott a vacsiközi PostaPont

Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP), és Pászti András (Fidesz-KDNP), valamint Szilágyi Róbert, "Az Akikért a déli harang szól a Hunyadivárosi Egyesület" elnöke lobbitevékenységének köszönhetőn 2023. december 8-án, pénteken reggel megnyitott Kecskeméten a vacsiközi PostaPont. Az eseményen a városrészben lakók közül is többen ott voltak és köszönetet mondtak a városvezetésnek.
Dr. Tóth Szilárd (LMP/ Szövetség a Hírös Városért Egyesület), a Vacsiköz ellenzéki önkormányzati képviselője - noha tudott a megnyitóról - nem vett részt az eseményen. Ott voltak viszont dr. Salacz László és dr. Szeberényi Gyula Tamás (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselők. Valamint óvodások is érkeztek, akik az első ügyfelei voltak a PostaPontnak: a maguk által készített rajzokat adták fel a Mikulásnak.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere köszönetet mondott Szilágyi Róbertnek és Pászti András önkormányzati képviselőnek a megnyitás érdekében végzett erőfeszítéseikért.
A megnyiton közreműködött Szilágyi Áron, a Leskowsky Hangszergyűjtemény vezetője, aki megfújt egy régi postakürtöt, szimbolikusan is megnyitva ezzel az új kispostát.
A vcsiközi postahivatalt a hunyadivárosihoz hasonlóan az „Akikért a Déli Harang Szól a Hunyadivárosban Egyesület" működteti majd.