Megnyerte a 4 for Europe vetélkedő dél-alföldi regionális döntőjét a Refi

Vissza a címlapra
Megnyerte a 4 for Europe vetélkedő dél-alföldi regionális döntőjét a Refi

A 4 for Europe vetélkedőre négyfős csapatokkal lehetett jelentkezni. A verseny 3 fordulós, melynek az első részében online feladatokat kell megoldani. Ezek a feladatok az Európai Unióval kapcsolatos kérdések, valamint egyéb feladatok, mint például plakát és videó készítése.

A legjobbak továbbjuthattak a regionális döntőbe, azaz 7 régióban a 70 legjobb csapat mérhette össze tudását. A Kecskeméti Református Gimnázium csapata a dél-alföldi régióban Békéscsabán mutathatta meg a felkészültségét.

Hat feladatot kellett megoldaniuk, ahol a tudásmérő tesztek mellett kreatív feladatok is vártak a refis csapatra. Így például el kellett játszaniuk a gondolattal, hogy mire költenének egy nagy összegű uniós támogatást, majd ezt elő kellett adniuk egy színpadi mű formájában is. Továbbá verset kellett írniuk megadott szavak beleszövésével, amit el is kellett szavalniuk.

A szerencse a refisek mellé szegődött, és persze a rutin is biztosan segítette őket. Az utóbbi már csak azért is, mert harmadjára vettek részt ezen a vetélkedőn ugyanezzel az összetételű csapattal. Voltak már harmadikok, másodikak, és most győztek a regionális fordulóban.

Pedig nagyon szoros volt a verseny, hiszen mind a tíz csapat felkészült volt, és ügyesen oldották meg a többiek is a feladatokat. Az idén először komoly jutalom is járt az első helyezés mellé: a Kecskeméti Református Gimnázium csapata négy napos ausztriai kirándulást nyert Békéscsabán.

Első helyezettként pedig továbbjutottak az országos döntőbe, ami már Kecskeméten lesz a Katona József Könyvtárban 2018. december 14-én. Nagyon jó lenne ott is nyerniük, hiszen az első illetve a második helyezett jutalma egy strasbourgi utazás 24 diákkal.

A refis csapat tagjai: Csontos Laura, Bárdkai László, Makai Béla és Szabó Balázs.

Felkészítő tanár: Bodor Zoltán.