Megkezdődött a 24 órás matkópusztai bringa-buli

Vissza a címlapra

Pénteken (2018. szeptember 14-én) este mintegy 100 kerékpáros kezdte meg Matkópusztán azt az egyedülálló családi, baráti sportrendezvényt, amit a Matkói Szabadidő és Sport Club rendezett. Mint korábban megírtuk, egy napon, azaz 24 órán keresztül kerékpározhatnak a résztvevők a település utcáin kijelölt 2.2 kilométeres körön.

Olyan sokan regisztráltak pénteken a helyszínen az eseményre, hogy a 18 órára tervezett kezdést 10 perccel el kellett halasztani. Így csak 18:10-kor dördült el a stratlövés - ezúttal is Sipos László, a térség önkormányzati képviselője adta ezt le - és szombaton 18:10-ig fognak tekerni a résztvevők. Akik között nem csak matkópusztaiak, hanem kecskemétiek, és helvéciaiak is vannak. Mivel a rendezvény szombaton 18:10 óráig tart, ezért bárki, bármikor csatlakozhat.

A szervezők célja az, hogy 24 órán keresztül mozdítsanak meg minél több kerékpározni szerető kicsit és nagyot. Ez nem verseny - hangsúlyozták az indulásnál. Az akcióban résztvevők egyénileg, csapatban, családdal, barátokkal tekerhetnek Matkón. Az sem baj, ha csak egy kört, hiszen a lényeg részvétel.

A rendezvényen aktívan résztvevőknek folyamatos folyadék és kalóriapótlásról gondoskodnak. Forró teával, ásványvízzel, és finom szörpökkel a kicsiknek. Az energiát pedig lilahagymás zsíros kenyérrel, lekváros kenyérrel, péksüteményekkel lehet majd pótolni. A folyamatosan égő tábortűzön süthető szalonna, a parázsban pedig krumpli.

A legfontosabb pedig: a rendezvényen a részvétel ingyenes!