Megkezdődött a 24 órán át tartó közös élményfestés
2024. szeptember 27-én, pénteken délben megkezdődött a 24 órán át tartó közös élményfestés - a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Pszichiátriai Osztályának szervezésében - az Ifjúsági Otthon Tükörtermében.
A nagysikerű PsychArt24 elnevezésű országos antistigma program egyik helyszíne - idén második alkalommal - Kecskemét. Tavaly a művészeti maraton itt rekordot döntött: több mint háromszázan vettek részt rajta városunkban.
A rendezvény mottója: "Művészettel a pszichiátriai betegséggel élők megbélyegzése ellen."
Az érdeklődők szabadon alkothatnak, festhetnek. Cél, hogy pozitív, közösségi élményt teremtsenek a mentális betegséggel élők és hozzátartozóik, valamint az erre nyitott érdeklődők számára.
Az országos körkapcsolás előtt - melyet a Moravcsik Alapítvány tartott a közös festés élményének megteremtése érdekében - a helyi megnyitón a vendégeket Dr. Papp Zoltán önkormányzati képviselő, Dr. Lénárt Endre mb. főigazgató, Gazdik Judit ápolási igazgató-helyettes és Dr. Máttyássy Adrienn PhD osztályvezető főorvos, a Hírös Főnix Madár Egyesület nevében pedig Tóthné Dulai Ilona köszöntötték.
A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Pszichiátriai Osztályának és Járóbeteg Szakellátásának munkatársai gyógyító munkájuk mellett küldetésüknek tekintik, hogy segítsék a pszichiátriai betegséggel élő személyek emberi méltóságának megőrzését és a mentális betegségeket megbélyegző előítéletek lebontását. A felépülési folyamatnak fontos eleme a kreativitás, a művészi alkotó erő kibontakoztatása. Nappali Kórházi Részlegük művészeti műhelyében kerámia alkotások, festmények, kollázsok, versek és színpadi előadások születnek hétről hétre.
2023-ban egy rendhagyó, célzottan antistigma programsorozatot szerveztek, melynek során, céljuk az volt, hogy pozitív, közösségi élményt teremtsenek mentális betegséggel élők és hozzátartozóik, valamint az erre nyitott érdeklődők számára együtt, egy helyen, egy időben, egy közös valóságban. Ennek keretében először májusban egy családias hangulatú közös élményfestés program került megszervezésre. Az antistigma programon több, mint ötven munkatárs vett részt.
A sorozat szeptember végén 24 órás élményfestéssel folytatódott. A PsychArt 24 művészeti maratonon való részvétel rekordot döntött, több, mint háromszázan vettek részt rajta Kecskeméten. Tavaly novemberben a program egy gálaesttel zárult, „Stigmán innen a teljesség felé" címmel, amely keretében pszichiátriai betegséggel élők mutatták be saját narratívájuk feldolgozásával, hogyan éreznek és gondolkodnak önmagukról, betegségükről és az őket körülvevő társadalmi közeggel való kapcsolódásaikról.
Társadalmi szerepvállalásuknak köszönhetően. 2023. októberében az Alapvető Jogok Biztosának Hivata által kiírt pályázaton az egészségügyi intézmények kategóriában Intézményi Különdíjban részesültek, valamint egy pszichiátriai betegséggel élő tagjuk 1. helyezést ért el festményével. November végén pedig a TEVA Gyógyszergyár Zrt. Emberarcú Egészségért díj 2023 pályázatán antistigma programsorozatuk döntős helyezést el. Tavaly év végén az Ünnepi Főorvosi értekezlet keretén belül Elismerő oklevélben részesül az osztályos gyógyító tevékenységükön kívül végzett kiemelkedő társadalmi szerepvállalásukért. 2024. év elején bekerültek a Richter Anna Díj döntősei közé. Célkitűzésük a mentális betegséggel élők szélesebb körében a mindennapos testmozgás kultúrájának kialakítása, és a fenntartásának elősegítése.
A Kecskeméten idén második alkalommal megrendezett Psychart24 festőmaraton lehetőséget kínál közös alkotásra mentális betegséggel élők és mentálisan egészségesek számára. Lehetőség az alkotás örömének, és az értékteremtés képességének megtapasztalására, a kölcsönös elfogadás erősítésére és az élményen alapuló szemléletváltozásra. A rendezvény évről évre összehoz felnőtteket és gyerekeket, időseket és fiatalokat, amatőröket és professzionális művészeket, hogy közösen, előítéletektől mentes környezetben alkothassanak.
A rendezvényt követően egy szakértő zsűri választja majd ki azokat a műveket, amelyek a Moravcsik Alapítvány által szervezett, országos vándorkiállításon szerepelnek majd.
A program kecskeméti szervezői a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti Pszichiátriai Osztályának és Járóbeteg Szakellátásának munkatársai és a Hírös Főnix Madár Közhasznú Egyesület, mely mentális betegséggel élők, az ő hozzátartozóik és segítésükben résztvevő szakemberek kezdeményezésére jött létre.
Tavaly Kecskeméten volt az legmagasabb az érdeklődők száma, és itt született a legtöbb alkotás. Ez példázza azt is, hogy Kecskemét nyitott, befogadó és elfogadásra kész város.
A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria 2010-ben hozta létre a PsychArt24 művészeti maratont. Az esemény szeptember végén kerül megrendezésre, ahol a pszichoszociális fogyatékosággal élők és az egészséges résztvevők egy közös térben alkotnak, idén már hét helyszínen: Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsen, Békéscsabán, Kecskeméten és Kalocsán. Az alkotásokból szakértő zsűri által válogatott vándorkiállítás nyílik 2024 végén. Az első kiállítás a Budapest Art Brut Galériában lesz látható.