Megjutalmazták Kecskemét általános iskoláinak kiemelkedő tehetségeit

Vissza a címlapra
Megjutalmazták Kecskemét általános iskoláinak kiemelkedő tehetségeit

Általános iskolások tehetségnapját tartották 2022. november 29. Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolájában. A rendezvény szervezői Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Iskoláért és Diákjaiért Alapítvány voltak. (Fotó: Helenkár Eriknek, a Kecskeméti Református Általános Iskola matematikából kiemelkedő tehetségének Engert Jakabné alpolgármester gratulál.)

Az iskola tanárainak bemutatói után Szabó Gabriella, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános iskola intézményvezetője köszöntötte a megjelenteket. Engert Jakabné, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere pedig a vároisvezetés nevében tette ugyanezt.

- A korábbi gyakorlattól eltérően idén a város vezetése úgy döntött, hogy valamennyi általános iskola jelölhet 2 tanulót vagy csapatot - mondta. - Olyanokat, akik rendkívüli
kreativitásukkal, eredményeikkel kimagasló versenyeken öregbítették iskolájuk hírnevét. Ezen diákok az egyéni és csapat teljesítmények alapján 30.000 és 80.000 forint közötti pénzjutalom részesülnek.

Idén először pedig - szintén az intézményvezetők javaslata alapján - iskolánként egy pedagógus is elismerésben részesült, és az önkormányzat a részükre is pénzjutalmat adományozott. Olyan pedagógusokat jutalmaztak, akik kiemelkedő szakmai munkát végeznek a tehetséggondozás területén.

Mint korábban megírtuk, Kecskeméti tehetségbarát önkormányzat díjat kapott. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata uganis kiemelten foglalkozik a jó képességű fiatalok mentorálásával azért, hogy még sikeresebbek legyenek a választott területükön és útmutatást kapjanak az életben. A város növendékei egyaránt kiemelt eredményt nyújtanak a tudomány, a sportok és a művészetek területén is.

Kecskeméten nemcsak egy tehetséggondozó központot üzemeltetnek, hanem egy tehetséggondozó hálózatot hoztak létre azokra a hagyományokra építve, amelyeknek nagy múltjuk van a városban.

Az önkormányzat a NTP-nek is köszönhetően támogatja a Bányai Júlia Gimnázium diákjait, akik a robotika területén a World Robot Olympiad világverseny nemzetközi döntőjében a második helyen végeztek, az Aurin Leánykart, amely több jelentős kórusversenyen is kiemelkedően szerepelt, valamint a Kecskeméti Szakképzési Centrumot, ahol az Akkreditált Kiváló Tehetség Központ egyedülálló módon támogatja a gépészképzés diákjait.