Magas rangú elismerésben részesült a VER-BAU főmérnöke

Vissza a címlapra

Reiger László a kecskeméti építőipari cég vállalkozási főmérnöke miniszteri szintű elismerést vehetett át.

A hazai építésügy meghatározó tudományos- és érdekvédelmi szervezetei idén 67. alkalommal tartották meg az Építők Napja ünnepséget Budapesten, melyen a kormányzat és az ágazat képviselői tüntették ki a szakma legjobbjait.

A kormányzat, a mérnöki kamara, valamint a szakmai és tudományos szervezetek vezető tisztségviselőinek ünnepi köszöntőit követően átadták az idei év szakmai kitüntetéseit. Kiemelkedő és eredményes szakmai munkája elismeréseként Miniszteri oklevélben részesült Reiger László, a kecskeméti VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft. vállalkozási főmérnöke. A több mint 40 év szakmai múltra visszatekintő vezető szakember nevéhez több ismert, kecskeméti épület kivitelezése is kapcsolódik.

Reiger László szakmai önéletrajza:

Született: 1951.05.14-én Szombathelyen. 1975-ben szerezte meg diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar Szerkezetépítő Szakán.

Karrierjét 1975-ben kezdte a BÁCSÉP, majd névváltás után DUTÉP vállalatnál.

1977-1981 között szerkezetépítő üzemvezető az alábbi munkáknál:

- Kecskemét 680 ágyas Megyei Kórház monolit vasbeton építési munkái

- Blokkos rendszerű társasházak szerkezetépítési munkái

- Bajai Hűtőház könnyűszerkezetes térelhatárolási munkái

1982-1985 között mint generál építésvezető:

- Kecskemét Centrum Áruház

- Kecskemét Honvéd Kórház Rendelőintézet

- Kecskemét Megyei Kórház Rendelőintézet

- Kecskemét Repülőtér új hangárépület

1986-1990-ig a Mély és Szerkezetépítő Üzemigazgatóság műszaki osztályvezetője lett, elsősorban vállalkozási területen.

1990-1992-ig A DUTÉP kötelékében alakult Polydom Rt. műszaki osztályvezetője volt.

1992-1993-ig a Kecskeméti Igazságügyi Műszaki Szakértői Iroda alkalmazottja volt, így felvételt nyert az Igazságügyi Szakértői Névjegyzékbe

1994-1995-ig a Bácsépszer vállalkozási menedzser munkakörében a Kecskeméti Új Megyei Könyvtár kivitelezési munkáiért volt felelős

1996-2002-ig a Bau-System Kft. létesítményi főmérnöke volt

2003 év elején csatlakozott a VER-BAU Kft. csapatához ahol vállalkozási főmérnökként tevékenykedik a mai napig.

(forrás: magyarepitok.hu)