Lepsényi István államtitkár tartott rendhagyó órát a Bányai Júlia Gimnáziumban

Vissza a címlapra
Lepsényi István államtitkár tartott rendhagyó órát a Bányai Júlia Gimnáziumban

A Bányai Júlia Gimnáziumban március 9-én, csütörtökön a „Pénz7" elnevezésű pénzügyi gazdálkodási témahét keretében Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára tartott rendhagyó órát a 11. évfolyam számára. A témák a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozási ismeretek voltak. Lepsényi István előadásának címe ez volt: Az üzleti ötlet és együttműködés jelentősége a vállalkozói világban.

Hétfőn kezdődött az általános iskolásoknak és középiskolásoknak szervezett Pénz7 rendezvénysorozat, amely az idén vállalkozói ismeretek oktatásával is bővült. A magyar fiatalok ugyanis kevésbé érdeklődnek a vállalkozóvá válás iránt az iskola befejezése után, mint a nyugat-európai társaik - mondta el Kecskeméten Lepsényi István, az NGM gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára.

Az egyhetes rendezvénysorozat keretében a magáncégek alapításáról, a vállalkozói lét témájáról sikeres vállalkozások vezetői tartanak előadásokat a tanulóknak. Ennek során a személyes történetük rövid bemutatását követően alkalmuk nyílt arra, hogy a diákok Pénz7-en kidolgozott üzleti ötleteinek értékelésébe is bekapcsolódjanak.

A Pénz7 együttműködő szakmai partnerei az Emberi Erőforrások Minisztériuma projektvezetésével a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány. A szervezők küldetésüknek tekintették a jövő nemzedék pénzügyi nevelését, ezért többféle módon támogatták a Pénz7 programját. Melynek célja, hogy már fiatal korban "elültesse" a pénzügyi és gazdasági tudatosság alapjait. A Pénz7 szervezői számos visszajelzést kaptak arról, hogy a gyerekeknek tartott, pénzügyek kezelésével foglalkozó órák nyomán a családokban is téma lett a pénz beosztása, a felelős tervezés és a tudatos pénzkezelés.

Lepsényi István a kecskeméti gimnáziumban az életútját, szakmai pályafutását ismertette bevezetőként, majd rámutatott: azok a diákok, akik "jó képzés" során találkoznak a vállalkozói kompetenciák fejlesztésével és vállalkozói ismeretekkel, nagyobb arányban képzelik el jövőjüket vállalkozóként. Ez pedig hosszú távon a gazdaság egészére pozitívan hat - húzta alá.

- Az iskoláknak kevés kapcsolata van a vállalkozásokkal - mondta. Ezért az NGM olyan országos vállalkozói önkéntes adatbázis kialakításán dolgozik, amely elsőként a témahét gazdálkodási témájához biztosít önkéntes vállalkozókat, akik "életszerűvé" teszik az órákat a diákok számára.

Lepsényi István elmondta: országszerte 262 középiskola és 161 általános iskola regisztrált a program gazdálkodási tematikájára. A 262 középiskolából 124 szakgimnázium. A 2016/2017-es tanévtől a szakgimnáziumok 10. évfolyamában a pénzügyi és vállalkozói ismeretek a kötelező tanórák közé került. A regisztrált iskolák mintegy egynegyedébe tudtak delegálni vállalkozói önkéntest, akik helyi sikeres vállalkozók - jegyezte meg az államtitkár.

(MTI / keol.hu)

Galéria (17 kép)

Összes kép letöltése