Lépcsőzetesen indult a távfűtés Kecskeméten

Vissza a címlapra
Lépcsőzetesen indult a távfűtés Kecskeméten

A tartósnak ígérkező lehűlés miatt szeptember 29-én, vasárnap elindul a távfűtés a lakossági fogyasztóknál Kecskeméten. A fűtésindítás idén is lépcsőzetesen történik: azoknál a lakóközösségeknél, ahol az egy hőközponti körzetben élők legalább 2/3-a kérte, valamint a távhőszolgáltatásban érintett óvodákban, iskolákban stb., ahonnan az elmúlt napokban kérés érkezett, a TERMOSTAR szakemberei már elindították a fűtést. De ha egy lakóközösség úgy dönt, hogy egyelőre nem kéri a fűtést, erre is lehetőségük van. Nincs más dolguk, mint közös képviselőjük útján jelezni ezt a szolgáltatónak.

Mivel az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint vasárnap este tartós lehűlés éri el hazánkat, a TERMOSTAR szakemberei valamennyi távhőszolgáltatásban érintett lakossági fogyasztónál elindították a távfűtést.

Az elmúlt években a kecskeméti távhős lakóközösségek közel 70%-a végrehajtotta a fűtéskorszerűsítést. Fűtésindításkor nekik a legkényelmesebb a dolguk, hiszen egyéni igényeiknek megfelelően állíthatják be lakásuk, illetve az egyes helyiségek hőmérsékletét. Vagy akár el is zárhatják, ha úgy döntenek, hogy egyelőre nincs szükségük fűtésre. Ahol még nem történt meg a korszerűsítés, ott a hőközpontokban működő automatika gondoskodik arról, hogy a külső hőmérséklethez igazodjon a fűtés. Mivel a beállítások ebben az esetben egységesen vonatkoznak az adott társasházra, előfordulhat, hogy az egyik lakásban melegebb van, mint a másikban. Ennek nem a betáplált hőmennyiség az oka, hanem a lakás épülettömbön belüli elhelyezkedése. Éppen ezért érdemes a fűtéskorszerűsítést mielőbb végrehajtani minden lakóközösségnek.

A kecskeméti távhőhálózat átfogó fejlesztésének eredményeként a 2024-2025. évi fűtési szezonban a TERMOSTAR jelentős részben megújuló energiával biztosítja a fűtési és melegvíz szolgáltatást 40.000 lakossági fogyasztójának és a távhőszolgáltatásban érintett intézményeknek, egyéb fogyasztóknak. A megújuló energia hasznosításának és a korszerű biomassza technológiának köszönhetően megnőtt az igény a távhőszolgáltatás iránt Kecskeméten. A közelmúltban távhőre csatlakozott a Kecskeméti Fürdő, a Messzi István Sportcsarnok, a Kecskeméti SzC Kada Elek Technikum és a Család és Gyermekjóléti Szolgálat. A megújuló energia alapú távhő tovább erősíti a létesítmények zöld és fenntartható működését, és hozzájárul a szolgáltatás hatékonyságának további növeléséhez. A helyi megújuló energiaforrás hasznosítása tovább erősíti a fogyasztók ellátásbiztonságát, egyúttal éves szinten 20.500 tonna CO2-megtakarítást jelent.

FŰTÉSINDÍTÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK

Mi a teendő, ha egy-egy lakó nem igényli a fűtést?

- Fűtéskorszerűsített lakásban a lakók - a fűtés beindítása és a légtelenítés után - a radiátoroknál elzárhatják a szelepeket.

- Ahol még nem történt meg a fűtéskorszerűsítés, illetve nincsenek megfelelő elzáró szelepek, ott lakásonként nincs mód a radiátorok kikapcsolására. Ebben az esetben a Közös Képviselőhöz lehet fordulni, aki tájékoztatást ad a lehetőségekről (más a lehetőség tömbhőközpont, ill. társasházi hőközpont esetén).  

Hogyan segíthetik a társasházak lakói a zökkenőmentes fűtésindítást?

- Ellenőrizni kell a radiátorszelepeket, hogy nyitva vannak-e. Ez szükséges ahhoz, hogy a fűtővíz minden radiátorba eljuthasson, és a légtelenítési munkákat el lehessen végezni.

- Amennyiben légtelenítésre van szükség, biztosítani kell a felső szinteken levő lakásokba való bejutást.

- A központi fűtésindítást követő két hétben a TERMOSTAR Kft. szakemberei ingyenesen végzik a légtelenítést.

Mi a teendő, ha a lakásban nem indult el a távfűtés?

Ha a radiátorok 10℃ alatti külső hőmérsékletnél - nyitott radiátorszelepek mellett - nem melegszenek, ezt a következő elérhetőségek egyikén lehet jelezni:

- E-mail cím: diszpecser@termostar.hu

- Honlap: www.termostar.hu/hibabejelento

- Tel.: 76/48-18-18.

 A gyors ügyintézés érdekében a bejelentéskor a következő adatok megadása szükséges:

- Fogyasztási hely azonosító (a távhőszámla felső részén található 6 jegyű szám) 

- bejelentő, lakástulajdonos neve, elérhetősége,

- a lakás címe,

- az észlelt hiba rövid leírása.