Lelki napot tartottak a Kecskeméti Református Általános Iskola diákjai az Emmaus-házban

Vissza a címlapra
Lelki napot tartottak a Kecskeméti Református Általános Iskola diákjai az Emmaus-házban

A tanév kezdetén hagyományosan a Kecskeméti Református Általános Iskola több évfolyamának tanulói is ellátogattak a nyárlőrinci Emmaus-házba. A 2–4. és az 5–8. évfolyamos diákok tartalmas közösségi és lelki napon vehettek részt.

A program mindkét korosztály számára reggeli áhítattal kezdődött. Az alsó tagozatosok ezt követően a tanítók és hittanoktatók Pancsinelló történetét feldolgozó, szemléletes előadását hallgatták meg, majd kézműves foglalkozáson vehettek részt. A gyerekeknek természetesen a kötetlen játékra is jutott idejük: hintáztak, fociztak, játszottak, és felfedezték az Emmaus-ház nyugodt, természeti környezetét.

A felső tagozatos tanulók számára a lelki nap középpontjában a hit, a remény és a szeretet állt. A témákhoz kapcsolódó foglalkozásokon beszélgetések és közös feladatok segítették a diákokat abban, hogy átgondolják, milyen szerepet töltenek be ezek a keresztény értékek a mindennapokban.

A nyárlőrinci program így egyszerre adott lehetőséget lelki elmélyülésre, közösségépítésre és a természet közelségének megtapasztalására. A vonatozás élménye, a közös programok és a kötetlen együttlét emlékezetessé tette a napot, amelyről a tanulók élményekkel és lelki feltöltődéssel gazdagodva térhettek haza.

Galéria (50 kép)

Összes kép letöltése