Lecsaptak a városrendészek a kecskeméti kukaborogatókra

Bejelentés érkezett a Kecskeméti Városrendészethez, mely szerint a belvárosban ismeretlenek több kukát felborogattak és a tartalmukat a járdára szórták.
A közterület-felügyelők a bejelentésben szereplő helyszínekre mentek, adatot gyűjtöttek, továbbá ellenőrizték a térfigyelő kamerák felvételeit.
A kukákat zömében a hulladékszállítási napot megelőző este helyezték ki a közterületre, így az elkövetés vélhetően éjszaka történt, ezért a Városrendészet az elkövetők elfogása céljából éjszakai akciót szervezett.
Egy járőrpáros ellenőrizte a közterületeket, míg egy városrendész a térfigyelő kamera felvételeit figyelte. Az éjszaka folyamán a felügyelők több gyanús személyt igazoltattak, és a kukák is épen maradtak.
A tervek között szerepel az éjszakai akciók folytatása a köztisztaság és a közbiztonság javítása érdekében.