Leandert sétáltatott Kecskeméten – Zsákban vitték a lopott növényeket
Szokatlan éjszakai „sétáltatásra” figyeltek fel a kecskeméti nyomozók szombaton éjjel. A portyaszolgálatot teljesítő rendőrök nem sokkal éjfél után három embert vettek észre Kecskemét belterületén, akik szemeteszsákokat cipeltek. (Fotó: illusztráció - pixabay)
A két férfit és a nőt igazoltatták, majd kiderült, hogy a zsákokban nem éppen szokványos holmit szállítottak: méteres leanderek és egy másfél méteres olajfa lapult bennük. A növények eredetére kezdetben nem tudtak, vagy nem akartak magyarázatot adni.
Végül kiderült, hogy az egyik férfi, egy 34 éves kecskeméti lakos lopta el a növényeket egy társasház udvaráról. Útközben véletlenül találkozott ismerőseivel, akiket megkért, hogy segítsenek neki hazacipelni a zsákmányt.
A férfi később azt is elmondta a rendőröknek, honnan vitte el a növényeket. A leandereket és az olajfát így még vasárnap hajnalban vissza is szállították a tulajdonosnak, aki addig észre sem vette, hogy eltűntek az udvaráról.
A 34 éves férfit lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki.