KTE HUFBAU - Vasas FC: 0 - 0

Vissza a címlapra
KTE HUFBAU - Vasas FC: 0 - 0

Az élvonalba 2015 után visszajutó Kecskemét az OTP Bank Liga nyitófordulójában a másik újonc Vasast fogadta a Széktói Stadionban. Sági Milán kiállítása miatt a mérkőzés nagyobb részét emberhátrányban játszotta a KTE, amely így is otthon tartotta az egyik pontot. (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

A mérkőzést a hazai csapat kezdte lendületesebben, már a 2. percben veszély alakult ki Jova kapujánál egy szöglet után, de nem született gól a kavarodásból. Ezt követően hosszú percekig csak keresték egymáson a fogást a felek, nem nagyon alakult ki helyzet egyik kapu előterében sem. A félidő közepén Pátkai becsúszó szerelése után lent maradt a KTE csatára, Uros Djuranovics, ápolni is kellett, de a játékvezető és a VAR szerint nem ért piros lapot a kemény belépő. Nem úgy a túloldalon Sági megmozdulása, Radó lépett ki ziccerben a 39. percben, és a kecskeméti jobbhátvéd még a tizenhatoson kívül lerántotta. Bár az esetet Radó lesgyanús kiugrása miatt videózták, a játékos jó ütemben lépett ki, így érvényben maradt a piros lap. A játékrész legnagyobb lehetősége így is a liláké volt, Szuhodovszki vállalkozott egy távoli lövésre jó 25 méterről, de bombája a jobb felső sarok mellett kevéssel hagyta el a játékteret.

A szünet után rögtön nagy helyzetet puskázott el a Vasas: Varga rossz kidobása után Cipf kapott jó indítást, de lövésénél javítani tudott a KTE kapusa. A fővárosiak nyomni próbáltak tovább, a helyzetük meg is volt, de Berecz csúnyán fölé lőtt ígéretes helyzetben. Grünvald próbálkozott ezután távolról, majd a Vasas két szabadrúgása is veszélyes volt, de a kecskeméti kapu érintetlen maradt. A 81. perc legvégén Nagy Krisztián harcolt meg a labdáért, kétszer is kapura próbált lőni, végül a második kísérletet Jova ütötte szögletre. Öt perccel a rendes játékidő vége előtt Banó-Szabó tekert a tizenhatos vonaláról, ám a hálóőr megint a helyén volt, ezzel ki is alakult a mérkőzés végeredménye, nem született gól.

i0730Download.jpg

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője:A kiállításig az első tíz percet leszámítva pariban voltunk a Vasassal, jól bontottunk a széleken, csak az utolsó passzoknál pontatlanok voltunk. A piros lapnál hibáztunk, két hete arra készülünk, hogy Radó András milyen jól mozog be a védők mögé, mégis engedtük, ebből jött a szabálytalanság. Tíz emberrel már szenvedélyünk hajtott minket. Nálunk kilenc ember debütált az NB I-ben, míg ellenfelünk első osztályú rutinban, életkorban és talán minőségben is előttünk jár. Ezt látva nem lehetek elégedetlen az egy ponttal. A játékvezetéssel nem szoktam foglalkozni, soha nem állítottak ki, nem is szeretném, ha ez változna. A videófelvételeket visszanézve, Pátkai szabálytalansága miatt viszont van hiányérzetem. Djuranovic lába nagyon csúnyán néz ki, a vizsgálatok után többet fogunk tudni az állapotáról, reméljük mihamarabb felépül. Összességében csodálatos érzés ismét az NB I-ben szerepelni és telt ház előtt a kecskeméti csapatot irányítani! Köszönjük szépen a szurkolóinknak a támogatást!

Kuttor Attila, a Vasas FC vezetőedzője:Tipikus első fordulós mérkőzés volt, amely inkább a küzdelemről szólt és nem a fergeteges játékról. Az pozitív, hogy megszerzetük az első pontunkat, ráadásul idegenben, az viszont negatívum, hogy emberelőnyben játszva megvolt a lehetőségünk a győzelemre, de ezzel nem tudtunk élni. Mezőnyben tudtuk realizálni, hogy eggyel többen voltunk a pályán, de a kapu előtt határozatlanok voltunk. Helyzeteink száma és minősége nem volt elegendő.

A KTE egy hét múlva a DVSC vendége lesz az OTP Bank Liga 2. fordulójában, szombaton 20 órás kezdéssel.

Kecskeméti TE – Vasas FC 0–0 (0–0)

Kecskemét, 2527 néző, Vezette: Erdős József (Horváth Zoltán, Csatári Tibor)

KTE: Varga B. – Sági, Szabó A., Belényesi, Szalai G., Grünwald – Vágó, Katona B. (Banó-Szabó 64.), Szuhodovszki (Pejovic 79.) – Tóth B. (Szabó L. 79.), Djuranovic (Nagy K. 51.). 

Vasas: Jova – Szivacski, Otigba, Iyinbor, Silye – Berecz, Pátkai (Hidi 57.), Hinora (Géresi 84.) – Cipf (Márkvárt 84.), Radó (Zimonyi 76.), Bobál (Feczesin 57.). 

Kiállítva: Sági (39.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu