Közösségi élmény és sportteljesítmény – Megrendezték a Fuss egy napot! ultrafutás következő fordulóját Kecskeméten

Vissza a címlapra
Közösségi élmény és sportteljesítmény – Megrendezték a Fuss egy napot! ultrafutás következő fordulóját Kecskeméten

A futás öröme, a kitartás és a közösségi összefogás jegyében rendezte meg november 7-én, szombaton a IUSTITIA Egyesület a „Fuss egy napot!" elnevezésű ultrafutó eseményt Kecskeméten. A résztvevők többféle táv és időtartam közül választhattak, így a rövidebb távokat kedvelők és a hosszabb kihívásokat kereső futók egyaránt rajthoz állhattak. (Fotók: Szamler Roland - Szamler Photography)

A rendezvény különlegessége, hogy egy egész éven át tartó futóprogram része volt. A kezdeményezés lényege, hogy a résztvevők négy alkalomra elosztva teljesíthették a 24 órás kihívást, vagyis alkalmanként 6 órát futottak. Természetesen azok is bekapcsolódhattak, akik ennél rövidebb időket vállaltak.

A szombati eseményen 3 és 7 kilométeres távokon, valamint egy-, két-, három- és hatórás futószámokban is lehetett indulni. A program így az amatőr sportolók széles körének biztosított lehetőséget a mozgásra és a teljesítményük kipróbálására.

A szervezők célja ezúttal is az egészséges életmód népszerűsítése, a szabadidő aktív eltöltésének ösztönzése és a futás megszerettetése volt, korra és nemre való tekintet nélkül.

Az esemény végén megtartott éremátadáson közreműködött Szamler László, megválasztott kecskeméti önkormányzati képviselő is.

A verseny eredményeiről és a díjazottakról szóló tájékoztatást a szervezők később teszik közzé. A helyezettek neveivel és eredményekkel a cikket frissítjük.

Galéria (40 kép)

Összes kép letöltése