Koszorúzással emlékeztek Fazekas József piarista tanárra

Vissza a címlapra
Koszorúzással emlékeztek Fazekas József piarista tanárra

Meghitt megemlékezést tartott a Wojtyla Barátság Központ közössége Fazekas József (1911-2002) piarista paptanár tiszteletére. Az ünnepségnek az intézmény előtti emlékkő adott helyet, amely tavaly óta hirdeti az arra járóknak a nagyra becsült szerzetes nevét az Egressy utcában. Fazekas atya nemcsak lelkipásztorként és pedagógusként, hanem botanikusként is gazdagította Kecskemét városát. (Fotók: Mátyus István)

A rendezvényt Farkas Pál, a Wojtyla Ház programszervező munkatársa nyitotta meg. Ezt követően Lévai Jánosné (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, tanácsnok mondott köszöntőt a városvezetés nevében, méltatva a jeles lelkipásztor és kiváló tanár életútját.

Sokan azt gondoljuk és hisszük, hogy az örök életben az teljesedik be, ami a földön elkezdődött bennünk. Hisszük, hogy az a szeretet, amellyel a tanár úr Istent és a rábízottakat szerette, most már valóban mérték nélküli. Tanítása alapján mi is szeretnénk a természet szeretete, a hivatás és az imádság útján minden nap egyet előre lépni" - fogalmazott Lévai Jánosné.

Fazekas József 1911. március 19-én született Halásziban. Tanulmányait a mosonmagyaróvári Piarista Gimnáziumban végezte, majd 1930-ban belépett a piarista rendbe. 1937-ben szentelték pappá. Pályafutása során Nagykanizsán, Tatán, Mosonmagyaróváron és Kecskeméten tanított és szolgált. A kecskeméti diákotthon igazgatójaként és a piarista gimnázium tanáraként földrajzot és biológiát oktatott, és megálmodta a diákotthon botanikus kertjét, melynek gondozója is volt. 1979-ben vonult nyugdíjba, 2002-ben hunyt el Kecskeméten.

Az eseményen részt vett Jánosi István (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő is. A megemlékezést a Kecskeméti Piarista Gimnázium énekkara tette ünnepélyesebbé, Fehérvári Gábor karnagy vezetésével piarista énekeket adtak elő.

A rendezvény zárásaként Lévai Jánosné, Jánosi István, Érszegi Márk és Farkasné Pásztor Jolán, a Wojtyla Barátság Központ társalapítója helyezték el a megemlékezés koszorúit Fazekas tanár úr emlékkövénél.

Galéria (7 kép)

Összes kép letöltése