Koronavírus: Bács-Kiskun nincs veszélyzónában, Kecskeméten viszont növekedhet a fertőzöttek száma
Az uniós tagállamok mindegyike által elfogadott egyik járványügyi mutatószámban két magyar megyénk, Vas és Nógrád is a veszélyzónában van a magas fertőzöttségi mutatójával, igaz több másiknál is nagyon gyorsnak mondható a járvány terjedése (Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén), míg számos más megyénknél nincs egyelőre akkora baj - derült ki a Portfolio vizsgálatából. (Fotó: pixabay)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ 44. heti adatai alapján a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja emelkedő tendenciát mutat az NNK által vizsgált települések többségében, így a fővárosban és az agglomerációban is. A szennyvíz vizsgálata a tünetmentes vagy gyenge tünetes fertőzöttekről is információt szolgáltat, hiszen ők is üríthetik a vírus örökítőanyagát, azonban a hagyományos szűrővizsgálatok során nem kerülnének a járványügy látókörébe. A vizsgálatok megerősítik, hogy a járvány második hullámának meredeken emelkedő szakaszában járunk, emiatt kiemelten fontos az egyéni felelősség a november 2-tól szigorodó általános óvintézkedések betartásában.