Kórházigazgatókat nevezett ki Kásler Miklós: Kecskeméten Dr. Svébis Mihály maradt a kórház élén

Vissza a címlapra

Kórházigazgatókat nevezett ki pénteken Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A klinikai központok, budapesti centrumkórházak és megyei kórházak vezetőinek megbízatása 2021. január elsejétől lesz hatályos. A megyei kórházak közül többek között a Kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Kórház igazgatója is megkapta a kinevezését pénteken. Az „új kecskeméti igazgató" neve nem ismeretlen: Dr. Svébis Mihály, aki 2007-től tölti be immár folyamatosan az intézmény főigazgató posztját.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez eljuttatott közleményében idézte a minisztert, aki a kinevezések átadása előtti beszédében hangsúlyozta: az egészségügyet minden részletében átszervezik, ami érinti az Emmit is. Létrejön az Országos Kórház Főigazgatóság, hogy a megyei kórházakat segítse, összetartsa, a szakmapolitikai döntéseket végrehajtsa, különös tekintettel a gazdasági és finanszírozási kérdésekre - tette hozzá.

Kásler Miklós kiemelte, a magyar egészségügy átalakítása előtt "meg kell oldani a négy legfontosabb feladatot": ki kell építeni az általános betegellátási rendet az alapellátástól a megyei kórházakig, biztosítani kell az öt legsúlyosabb népegészségügyi jelentőségű betegségcsoport ellátását és újra kell szervezni a magyar járványügyi rendszert. Negyedik feladatként azoknak az embereknek az ellátását hangsúlyozta, akik szociálisan és egészségügyileg is kiszolgáltatottak.

A miniszter leszögezte: "törvényes, átlátható és egyértelmű viszonyokat szeretnének kialakítani, melyekhez nélkülözhetetlen az állami és a magánegészségügy szétválasztása, hiszen mindkettőre szükség van, de rendezett viszonyok között".

Kásler Miklós beszédében az alapellátás átszervezését és az öt nemzeti program működését is nehéz feladatnak értékelte, mivel az állami és a magán ellátórendszer "szinte kibogozhatatlanul összefonódott".

"Ezen szeretnénk változtatni, és ehhez kerestünk megfelelő embereket. Arra kérem Önöket, Titeket, hogy ebben legyetek segítőim, és legyetek társaim" - szólt a résztvevőkhöz a miniszter.

Az Emmi közleménye szerint a klinikai központok közül a Pécsi Tudományi Egyetem, a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ és a Debreceni Egyetem igazgatója, míg a budapesti centrumkórházak közül a Dél-Pesti Centrumkórház, a Dél-Budai Centrumkórház és a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház vezetője vehette át kinevezését.

A megyei kórházak közül a Kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Kórház, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza, a gyulai Békés Megyei Központi Kórház, a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház, a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, a szolnoki Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, a kistarcsai Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, a kaposvári Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, a tatabányai Szent Borbála Kórház, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház, a szekszárdi Tolna Megyei Balassa János Kórház, a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház, a hódmezővásárhelyi Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ, a dunaújvárosi Szent Panteleon Kórház-Rendelőintézet és a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet igazgatója kapta meg kinevezését pénteken - olvasható az Emmi közleményében.

(MTI)


A klinikai központok élére kinevezett intézményvezetők

  • Pécsi Tudományegyetem: Prof. dr. Sebestyén Andor
  • szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ: Prof. Dr. Lengyel Csaba Attila
  • Debreceni Egyetem: Dr. Szabó Zoltán

A budapesti centrumkórházak élére kinevezett intézményvezetők

  • Dél-Pesti Centrumkórház: Prof. Dr. Vályi-Nagy István Tibor
  • Dél-Budai Centrumkórház, Szent Imre Egyetemi Oktatókórház: Prof. Dr. Bedros J. Róbert

A megyei kórházak élére kinevezett intézményvezetők

  • Kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Kórház, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza: Dr. Svébis Mihály
  • gyulai Békés Megyei Központi Kórház: Dr. Becsei László Richárd
  • miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház: Dr. Révész János
  • veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház: Dr. Töreki-Vörös Ibolya
  • székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház: Dr. Bucsi László Imre
  • szolnoki Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet: Piroska Miklós
  • egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet: Dr. Vácity József
  • szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház: Dr. Nagy Lajos Zoltán
  • kistarcsai Pest Megyei Flór Ferenc Kórház: Dr. Trombitás Zoltán Károly
  • győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház: Dr. Jávor László
  • kaposvári Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház: Dr. Moizs Mariann
  • nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház: Dr. Szondi Zita
  • tatabányai Szent Borbála Kórház: Dr. Kanász Gábor Imre
  • salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház: Dr. Szabó Géza
  • szekszárdi Tolna Megyei Balassa János Kórház: Dr. Németh Csaba
  • nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház: Dr. Brünner Szilveszter
  • hódmezővásárhelyi Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ: Dr. Kallai Árpád Norbert
  • dunaújvárosi Szent Panteleon Kórház-Rendelőintézet: Dr. Mészáros Lajos
  • Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet: Dr. Molnár Sándor PhD.