Kontra Zoltán dallamai varázsoltak lélekemelő hangulatot a kórházba

Vissza a címlapra
Kontra Zoltán dallamai varázsoltak lélekemelő hangulatot a kórházba

„A zongorán játszani nem a billentyűk lenyomásának művészete, hanem annak a művészete, hogy megérintsük az emberek szívét." - Liszt Ferenc gondolata különösen találóan tükrözte annak a különleges délutánnak a hangulatát, amelynek a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti székhelyének előcsarnoka adott otthont.

A Gyógyító Hangok Koncertsorozat második rendezvényén Kontra Zoltán zongoraművész lépett fel, és előadásával felemelő perceket szerzett mindazoknak, akik jelen voltak. A koncert célja ezúttal is az volt, hogy a kórházi mindennapok közepette egy rövid időre megállásra, kikapcsolódásra és lelki feltöltődésre hívja a résztvevőket.

Az esemény a betegeknek, hozzátartozóiknak és az egészségügyi dolgozóknak szólt – azoknak, akik nap mint nap részesei a gyógyítás és a gyógyulás sokszor embert próbáló folyamatának. A zenei élmény ezúttal is közös találkozási ponttá vált, amely néhány pillanatra háttérbe szorította a kórházi környezet nehézségeit.

A rendezvényt Nagyné Szigeti Dóra, az intézmény kommunikációs vezetője nyitotta meg. Köszöntőjében méltatta a kezdeményezés jelentőségét, majd bemutatta a fellépő művészt, valamint köszöntötte Adorján Tasst, a koncertsorozat ötletgazdáját is. A kezdeményezés mögött az a nemes szándék áll, hogy a zene erejével örömteli pillanatokat ajándékozzanak azoknak, akiknek erre talán a legnagyobb szükségük van.

Kontra Zoltán 1951-ben született Budapesten. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Antal István növendékeként, majd 1974-ben szerzett zongoraművészi diplomát. Pályafutását zenetanárként kezdte, később színházakban dolgozott zongoristaként, emellett alapító tagja lett a Budapest Ragtime Band együttesnek.

1984 és 2004 között Németországban élt és dolgozott, ahol szólistaként, jazzformációkban és szalonzenekarokban is fellépett, miközben zenetanárként is aktív maradt. Magyarországi hazatérését követően a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán dolgozott korrepetitorként, valamint vezette a Camerata Budapest kamarazenekart is.

Bár 2020 óta nyugdíjas, Kontra Zoltán ma is aktív alkotó: hangszerelőként, kottagrafikusként és előadóként továbbra is rendszeresen találkozhat vele a zeneszerető közönség.

A Gyógyító Hangok Koncertsorozat ismét bebizonyította: a zene nem csupán szórakoztat, hanem képes erőt adni, közösséget teremteni és segíteni a gyógyulás útján.

Galéria (10 kép)

Összes kép letöltése