Komplex műveltségi vetélkedőt rendeztek a reformációról Kecskeméten

Vissza a címlapra
Komplex műveltségi vetélkedőt rendeztek a reformációról Kecskeméten

A „Re: formáció" komplex műveltségi vetélkedő területi középdöntőjét tartották a Kecskeméti Református Internátus Kollégium Dísztermében 2017. április 22-én. A Magyarország 5 településén - Győrben, Kaposváron, Budapesten, Debrecenben és Kecskeméten - párhuzamosan rendezett vetélkedő kecskeméti fordulóját Hörcsök Imre, önkormányzati képviselő, az Értékmegőrzési Bizottság elnöke nyitotta meg.

Korábban megírtuk, hogy a Reformáció Emlékbizottság, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért felelős Államtitkársága s az Oktatási Hivatal 2016 nyarán hirdette meg a Re: formáció - megújuló világ, valamint a Re: formáció - Kulturális kincskereső elnevezésű komplex műveltségi vetélkedőit az általános - és középiskolás diákok számára, az érdeklődés pedig óriási lett a rendezvény iránt. Már az első, online fordulóban - egy előzetes regisztrációt követően - 2016. december 5-én közel 130 iskolából, 300 csapattal 1500 diák vett részt.

- Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket városunkban, a Reformáció 500-adik évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő műveltségi vetélkedő második fordulóján - mondta a kecskeméti középdöntő megnyitóján Hörcsök Imre. Majd így folytatta: - 1517. október 31. , wittenbergi vártemplom, Luther Márton. Hogy mit takar ez a dátum, a helyszín és a személy neve? Önök, Kedves Versenyző Diákok, hiszem, hogy erről kiemelkedően sok ismerettel rendelkeznek. Ez a kiinduló pont, mint egy tüzet gyújtó szikra, úgy van előttünk immáron fél évezred óta. Napjainkban is élő hatása, ereje és következményei, jelentősen átformálták az akkori Európa arculatát. Gyors terjedése hamar elérte a magyar földet is, friss szellemiséget hozva az élet legkülönfélébb területein.

Hörcsök Imre Kecskemétet is bemutató beszédjében a város református történetiségét helyezte a középpontba. Valamint hangsúlyozta, hogy Kecskemét fejlődését tekintve, mindig jelentős szerepet játszott a városban az a felekezeti békesség, amelyet egykor a református és római katolikus vallású polgármesterek megegyezésen alapuló, váltakozó szolgálata garantált. A több évszázados békességes fejlődést mutatja az a tény is, hogy a város főterét az itt élő felekezetek templomai ölelik körül.

- Az évszázadok virágzó egyházi élete máig ható módon formálta és formálja a város művészeti, kulturális és politikai életét - mondta Hörcsök Imre. - Erre a színes és gazdag társadalmi közegre épül az a napjainkat jellemző dinamikus növekedés, amely gyorsuló ütemben alakítja a város iparosodását, tudományos életének fejlődését, oktatási palettájának szélesítését. Hogy csak a két legfőbb területet emeljem ki: országosan is jelentőséggel bír az autógyártás központja, a Daimler cég. Valamint épp az Önök, azaz a fiatal középiskolások lehetőségei szempontjából kedvező az a hír, hogy Kecskemét egyetemi városi rangra emelkedett.

Hörcsök Imre megnyitó beszédjét követően a vetélkedő zsűrielnöke, Takácsné Veres Erzsébet beszámolt arról a résztvevő csapatoknak, valamint felkészítőiknek, és kísérőiknek, hogy - mint ismert - a komplex műveltségi vetélkedő kora tavaszi első fordulójának tétje a regionális középdöntőkbe való bekerülés volt. Április 22-e, a középiskolai (9-12. évfolyam) csapatok fordulója, május 13-án pedig az általános iskolások mérik majd össze tudásukat.

A kecskeméti középiskolás középdöntőbe 2 szegedi, valamint 1-1 bajai, kiskunhalasi, békéscsabai és kecskeméti csapat jutott. Ez az erőpróba írás-és szóbeli feladatokat, ezeken kívül pedig gyakorlati versenyrészeket tartogatott a csapatok számára. Valamint a középdöntőben kifejezetten kreatív feladatokra is számítani lehetett. Például zenefelismerésre, vagy a magyar protestantizmus valamelyik fontos épületének megtervezésére is, amelyet a formációknak (makettként) a döntőre meg is kell majd építeniük.

Eredmények:

1. Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium (Békéscsaba)

2. Kecskeméti Református Gimnázium

3. Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Galéria (31 kép)

Összes kép letöltése