Kitartás és összefogás a Balaton körül – Így futotta le a Refi csapata az Ultrabalatont

Vissza a címlapra
Kitartás és összefogás a Balaton körül – Így futotta le a Refi csapata az Ultrabalatont

Megírtuk, hogy az elmúlt hétvégén a Kecskeméti Református Általános Iskola csapata is részt vett a népszerű tókerülő futóversenyen, az Ultrabalaton-on, ahol figyelemre méltó teljesítményt nyújtottak. A 11 futóból és 3 kerékpáros kísérőből álló csapat 209 kilométert tett meg 20 óra 11 perc alatt, példát mutatva kitartásból, összefogásból és egymás iránti elkötelezettségből.

A sportolók teljesítményét lelkes szurkolótábor is segítette, akik végigkísérték a csapat útját. A buzdítás mellett számukra is különleges élményt jelentett az esemény, hiszen egy közös kirándulás részesei lehettek, amelyet Tóth Attila igazgató vezetett.

A sikeres teljesítéshez nélkülözhetetlen volt a háttérmunka is: külön köszönet illette Szabó Zsuzsannát, aki sofőrként segítette a csapatot a verseny során.

A csapat tagjai voltak: Bank Éva, Boldis László, Csernák Krisztina, Csősz Győzőné, Dulka Szilárd, Farkas Eleonóra, Komádi Róbert, Komádi-Szentkirályi Emese, Magyar Péter, Magyar Péterné, Páli Éva, Telekes Kristóf, Telekes Tamás és Zentai Judit.

Galéria (14 kép)

Összes kép letöltése