Kiskunfélegyházi doktornő kiállítása nyílt meg a kecskeméti kórház Lift Galériájában

A "Légy a két látó szeme, az én távolba látó lelkemnek..." címet kapott kiállításon Dr. Körtvélyessy András, a Kiskunfélegyházi Telephely vezető főorvosa köszöntötte a megjelenteket, majd Dr, Gondos Miklós, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház intézményvezetője nyitotta meg a tárlatot.

A megnyitón közreműködött Leskowsky Laura.

A tárlat 2023. november 6-ig lesz megtekinthető a Lift Galériában.

Dr. Spottie Andrea Pozsonyban született és a tanulmányait is ott végezte az egyetlen magyar tanítási nyelvű alapiskolában és gimnáziumban, majd a Comenius Egyetem Orvosi Karán diplomázott szlovák nyelven.

Szlovákiában, Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban, valamint Magyarországon tanult és dolgozott eddig. Jelenleg a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kiskunfélegyházi Telephely Mozgásszervi Rehabilitáció Osztályán mozgásszervi orvosként tevékenykedik fekvőbeteg osztályon és szakrendelés keretén belül, hivatását szeretettel, odaadással végzi.

Az önkifejezés fontos számára, melyet az írás, a tánc, a zongorázás, a kerámiázás, a sütés- főzés és a festészet területén találta meg. Mikor leírni nem volt szava, festett, amikor a festéshez nem jött „látomás", megírta és így váltották egymást életében a kifejezés kreatív formái.

Pozsonyban töltött fiatalsága alatt a Szőttes Kamara Néptáncegyüttesben, majd az Ifjú Szívek Táncegyüttesben táncolt évekig. A két együttes ma is Felvidék legnívósabb néptáncegyüttese és a felvidéki magyarság méltán büszke a kisebbségi magyarságért tett erőfeszítéseikért.

Mindkét szülőjétől a szorgalmat, a kitartást, becsületet, és a munka, alkotás szeretetét tanulta. Édesanyja újságíró volt, bámulatos írói tehetséggel megáldva, édesapja sebész orvos, akitől a hivatás szeretetét örökölte.

Már fiatalon vonzódott a művészetekhez, a zenéhez, a tánchoz, szerette a színházat, a szépirodalmat, a szobrászatot, a festészetet. Számtalan utazása során különböző kultúrák érintették meg és voltak rá nagy hatással. Gyermekkora óta Európa szinte összes múzeumában megfordult, és ahogy édesanyja visszaemlékezik, a sétáikat lassította az állandó „Ne menjünk még ki, még azt ott nem láttam!" válasza. Japán, Chile, Ecuador, Alaszka vagy akár Indonézia, Jordánia és sorolhatná a sok-sok csodálatos kultúrát és vidéket, amerre későbbi éveiben jártak férjével, aki egy rendíthetetlen szeretetpillér és támasz az életében immáron 20 éve.

Festészettel 2018 óta foglalkozik. Jelenleg autodidakta módon fejleszti magát.

Az emberi lélek és kultúra értékei forrást jelentenek számára. Minden képe magában hordoz egy darabot magából, az életéből, az érzéseiből. Reméli, hogy hangulataiból egy darabot át tud adni alkotásain keresztül. Egy huncut idézettel élve azt mondaná: "Nem ecsetelem, hogyan festek!", de egy biztos, hogy különösen vonzódik az élénk színekhez.

Az alkotás öröme immár részévé vált életének. Az alkotásain meglelhető keleti vagy indián hatás ösztönszerűen született, majd a későbbiekben derült ki egy genetikai vizsgálat folytán a kelethez való vonzalmának mivoltja. Indián, japán és mongol gének túlsúlya genetikájában a festményein keresztül rajzolódott ki először. Gyakran utazott keletre, mert ott úgy érezte, "otthon vagyok, hazaértem". Az Amerikai Egyesült Államokban élve sok időt töltött indiánok között, minden alkalommal átszellemülten élve át a kultúrájukat.

Úgy gondolja, az alkotások értelme eljuttatni a fényt az emberi szív mélyébe. Kívánsága, hogy fogadják festményeit olyan szeretettel, amilyen szívvel megalkotta őket! Hiszen ahogy egy híres festő is mondta: „Boldogok azok, akik észreveszik a szépet olyan helyeken, ahol mások semmit sem látnak. Minden szép, csak jól kell tudni nézni."