Király József ismét lejáratja Kecskemétet

Vissza a címlapra

Erre a következetésre jutott Rajnai Attila Pulitzer-díjas újságíró a Hírösvényben. Rögtön hozzátéve Királyról, hogy „Pontosabban: Önmagát". Igaz, már nem először, nemhiába tette fel a koronát csaknem húsz éves közéleti pályafutására azzal, hogy elveszítette az ellenzéki szövetség jelöltállító előválasztását a Momentum üdvöskéjével szemben és elfordultak tőle a párttársai.

A napokban Király József ismét kampánylázban, elszabadult hajóágyúként adott interjút a Domus parkolóban megvalósuló UNIVER beruházásról, amely több hírportálon is megjelent. Király képviselő szerint ez a város második főtere (!?!), amelynek "a kálváriája tavaly kezdődött".

Ezzel szemben az igazság az - és ezt Király József pontosan tudja, hiszen ciklusok óta a kecskeméti önkormányzat Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottságának az elnöke - hogy nincs itt semmiféle kálvária. A Domus parkoló beépítési terve 2009 óta van napirenden, a közgyűlés által elfogadott rendezési terv szerint ide irodaház, lakások, üzletek stb. építhetőek, ennek értelmében tárgyalt a város nem egyszer már a befektetőkkel.

Király azt is nagyon jól tudja, hogy semmi nem történt fű alatt - mint azt állította - hanem nyilvános képviselő-testületi ülésen, amelyet az ellenzéki frakcióból is megszavaztak, hiszen egyre több parkoló kell.

Miért döntött a város végül a helyi UNIVER mellett? Nem csak lokálpatriotizmusból, hanem azért is, mert egyedül az UNIVER vállalta, hogy nem csupán bővíti az Alföld Áruházat, hanem egyben parkolóházat is épít, amely a mai gazdasági helyzetben nagyvonalúság.

Az interjúban Király József is elismeri, hogy a meglévő 136 parkolóból 415 létesül majd, de ennek ellenére is ellenzi a beruházást: mondván a parkolási gondokat másként kellene megoldani.

Igaz - a "minden rossz, amit a kormánypárt tesz" demagóg mentalitást követve -, arra nem ad választ miként, hisz a belvárosi körzetében oly sokszor ígérgetett forgalomváltoztatásba, vagy utca egyirányúsításba sem mert városközponti képviselőként belevágni a lakosok reakciója miatt.

Az egész Kecskemétet lejárató cikkben az a legmegdöbbentőbb, ahogy szemrebbenés nélkül átveri az újságírót. Ugyanis, ha beleolvasunk az UNIVER-beruházás tervtanácsi jegyzőkönyvébe, abban Király József épp az ellenkezőjét állítja. Kijelenti: "egy parkolóház erre a helyre hasznos dolog."

Íme a jegyzőkönyv teljes szövege:

i0505beton2-1-.jpg

Rajnai Attila arra a következtetésre jut, hogy Király József már nem első alkalommal hurcolta meg a várost. Hogy mikor és hogyan, azt IDE kattintva olvashatják el a Hírösvényen megjelent cikkben.