Kínai utasszállító gép miatt riasztották a NATO készenléti géppárját Kecskeméten

Vissza a címlapra
Kínai utasszállító gép miatt riasztották a NATO készenléti géppárját Kecskeméten

Kínai utasszállító gép miatt riasztották a román-magyar határhoz a NATO légvédelem repülőgépeit - közölte a honvédelmi miniszter szombaton kora délután a Facebook-oldalán. (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

A honvédelmi miniszter azt írta, hogy 13 óra 42 perckor rendelték el a NATO QRA(I) készenléti géppárjának riasztását, mert egy Hongkong és London között közlekedő, A350-es típusú, kínai felségjelű repülőgép - még a román légtérben tartózkodva - nem vette fel a kapcsolatot a román civil légi irányítással.

A magyar készültség 13 óra 51 perckor felszállt, és a magyar határnál vizuálisan figyelmeztette a kínai repülőgépet, amely ezt követően felvette a kapcsolatot a légi irányítással. Ezután a készenléti repülőgép visszatért a kecskeméti bázisára - tette hozzá a honvédelmi tárca vezetője.

(MTI)