Kétszeres különdíjas lett a Ciróka az eSzínház Fesztiválon

Vissza a címlapra
Kétszeres különdíjas lett a Ciróka az eSzínház Fesztiválon

Szeptember 19-28-ig tartott az 5. eSzínház'25 Fesztivál, amelyre a Ciróka Bábszínház két produkcióval jelentkezett. Prózai kategóriában Örkény István: Tóték, gyermek -és ifjúsági kategóriában pedig a Lúdas Matyi című előadást nevezte a társulat az online színházi fesztiválra.

A kilencnapos rendezvényen 14 társulat előadását láthatta a közönség, melyet öt kontinensről követtek az érdeklődők. A nevezett produkciókat szakmai zsűri értékelte, valamint a nézők is szavazhattak a legjobbnak ítélt produkciókra.

A zsűri tagjai - Rozgonyi-Kulcsár Viktória színházi menedzser, Dragomán György író, Kovács D. Dániel rendező és Szegő János szerkesztő-kritikus -négy kategóriában osztottak ki díjakat, továbbá 2 különdíjról is döntöttek.

A zsűri egyik különdíját a kiemelkedő színházi élményért a Ciróka Bábszínház, TÓTÉK című előadásának ítélte oda.

A produkció emellett a Szófa Irodalom különdíját is kiérdemelte.

A két díjjal elismert darabot 2024 októberében mutatta be a társulat Szikszai Rémusz rendezésében.

Az eSzínház Fesztivál '25 szakmai-, közönség- és különdíjai november 7-én, ünnepélyes keretek között kerülnek kiosztásra a Jurányi Házban.

A darab alkotói:

Dramaturg: Gimesi Dóra, Szikszai Rémusz

Jelmez, díszlet, bábterv: Hoffer Károly

Zeneszerző: Monori András

Rendező: Szikszai Rémusz

Szereplők: Krucsó Júlia Rita, Keller-Dénes Emőke, Horgas Ráhel, Fülöp József, Lendváczky Zoltán, Szekeres Máté

Zenészek: Révész Tamás, Kuzsella Ákos

A mű a Proscenium Szerzői Ügynökség közvetítésével, Örkény István örököseinek engedélyével került bemutatásra.

Galéria (6 kép)

Összes kép letöltése