Kétmilliárdos ügy a MÁV-val: megszólalt Kecskemét polgármestere

Vissza a címlapra
Kétmilliárdos ügy a MÁV-val: megszólalt Kecskemét polgármestere

Szemereyné Dr. Pataki Klaudia szerint Kecskemét esetében egészen más a történet, mint amit az országos hírek sugallnak. A polgármester a közösségi oldalán idézte fel a város és a MÁV jogelődje, a Volánbusz közötti évekig tartó jogvitát, amelynek végén a többmilliárdos követelés elengedésével született peren kívüli egyezség. Szerinte ha Kecskemétnek kellett volna kifizetnie a vitatott összeget, az ugyanúgy a helyi adófizetők pénzét terhelte volna.

"Íme Kecskemét, a MÁV, Lázár János és a 2 milliárd forint igaz története. Érdemes elgondolkodni azon, hogy ki kit károsított (volna) meg - írta közösségi oldalán Kecskemét plgármestere.

Országos portálok hozták a hírt, hogy büntetőeljárás indult hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. Állítólag Lázár János volt építési és közlekedési miniszter a kampányban utasította a MÁV Zrt.-t (amely a Volánbusz jogutódja), hogy több településnek engedje el a helyi személyszállításból eredő tartozását. Ez Kecskemét esetében 2 milliárd forint volt.

A gyanú szerint az exminiszter ezzel megkárosította a MÁV-ot.

Semmi közöm hozzá, hogy más településeken mi és hogy történt. A kecskeméti eseményekre viszont igen rossz szájízzel, de annál jobban emlékszem, emlékszünk mi, itt élők.

Folyamatos késések, járatkimaradások, többnyire lepusztult autóbuszok, udvariatlan gépkocsivezetők, rohamosan csökkenő utasszám. Ez volt Kecskemét közösségi közlekedése 2020 előtt.

Ilyen kritikán aluli, folyamatosan zuhanó minőségű közszolgáltatásért az állami szolgáltató évről évre egyre több pénzt követelt Kecskemét önkormányzatától. Tette ezt úgy, hogy érdemben nem tudta alátámasztani a költségek indokoltságát.

A városnak ebből elege lett. Felmondtuk a szerződést, önkormányzati társaságként létrehoztuk a KEKO-t azzal a céllal, hogy ha már pénzbe kerül, akkor legalább legyen minőségi a közszolgáltatás és lássunk rá a költségekre.

Mivel jogtalannak és irreálisnak tartottuk az állami cég több milliárdos követelését, ezért nem fizettünk. A Volánbusz ( jogutódja a MÁV lett) beperelte Kecskemétet. Mi pedig viszontkeresetet nyújtottunk be.

Évekig álltunk perben a MÁV-val és ez idő alatt nem tudták bebizonyítani, hogy jogos az igényük.

Amikor a MÁV elengedte a követelését, akkor lényegében peren kívüli egyezség született.

Állítólag Lázár exminiszter ezzel megkárosította a MÁV-ot és ezen keresztül az adófizetőket. Tegyük fel, hogy nem született volna egyezség és Kecskeméten bevasalják az amúgy jogtalan követelést. Az is az adófizetők pénze lett volna. A kecskeméti adófizetőké.

Ennek egyébként semmi köze nem volt a kampányhoz. Értelme sem lett volna, mert az embereket a legkevésbé sem érdekli amikor az állam egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt.

Engem polgármesterként viszont nagyon is érdekelt. Kormánypártiként is pereskedtem amíg csak kellett, mert nekem az a dolgom, hogy a város érdekeit képviseljem."