Két nap, két hangulat – Bohém Piac várja a látogatókat a Kenter Közösségi Térben

Vissza a címlapra
Két nap, két hangulat – Bohém Piac várja a látogatókat a Kenter Közösségi Térben

Különleges hétvégi és hétfői programokkal készül a Kenter Közösségi Tér Kecskeméten. A Bohém Piac két napon át várja az érdeklődőket, ahol a helyi termelők, kézművesek, a gasztronómiai élmények és a közösségi kikapcsolódás kerül a középpontba.

Július 5-én, vasárnap 8 és 12 óra között levendulás hangulat tölti meg a Kenter Közösségi Teret. A látogatók levendulás süteménykészítésen és kóstolón vehetnek részt, megízlelhetik a helyi termékeket, miközben romantikus szaxofonzene és vidéki kávéházi hangulat gondoskodik a kellemes kikapcsolódásról. A programot egy reggeli torna is színesíti, amely aktív kezdést kínál a vasárnaphoz.

A Bohém Piac július 6-án, hétfőn 11 és 15 óra között folytatódik. Ezen a napon ismét a helyi termelők és kézművesek kapnak főszerepet, akik minőségi, egyedi portékáikkal, helyi ízekkel és kézzel készített termékeikkel várják a vásárlókat.

A szervezők célja, hogy a piac ne csupán vásárlási lehetőséget kínáljon, hanem olyan közösségi találkozóhely legyen, ahol a látogatók kellemes környezetben ismerhetik meg a helyi alkotókat és termelőket, miközben tartalmas programokkal gazdagodhatnak.

m0703kent01.jpg

m0703kent02.jpg