Két bajnoki cím, serleg és országos csúcs Szegeden az Utánpótlás Rövidpályás OB-n

Vissza a címlapra
Két bajnoki cím, serleg és országos csúcs Szegeden az Utánpótlás Rövidpályás OB-n

Szegeden rendezték meg december 3-6. között az IV. Utánpótlás Rövidpályás Országos Bajnokságot, ahol a BÁCSVÍZ KVSC fiataljai kiváló teljesítményekkel hívták fel magukra a figyelmet. A csapat négy érmet, két bajnoki címet, egy országos csúcsot és 12 értékes pontszerző helyezést gyűjtött.

Nagy Zoltán szakosztályvezető értékelése:

l1208nora.jpgA hétvége legnagyobb sikereit Kovács Nóra szállította, aki 100 és 200 méter mellen is bajnoki címet szerzett, ráadásul 100 méteren 1:08.98-as idővel új korosztályos országos csúcsot úszott. Ezzel az eredménnyel egyben a legeredményesebb női gyermek versenyzőnek járó serleget is elhozta. A verseny utolsó napján 100 méter vegyesen parádés versenyzéssel ezüstéremmel búcsúzott a bajnoki szezontól. Kimagasló teljesítményt nyújtott egész évben és minden téren rengeteget fejlődött, amire nagyon büszke lehet, és mi még inkább azok vagyunk.

Remekelt Szilvási-Hazag Aliz is, aki jó szokásához híven rengeteg döntőbe beúszta magát a négy nap alatt és 800 méter női gyorson felkapaszkodott a dobogó harmadik fokára is. 400 méter vegyesen negyedik, 200 méter vegyesen ötödik, 200 pillangón hatodik, és 400 méter gyorson hetedik helyen ért célba. Mentalitása, küzdeni tudása továbbra is motivációt jelent az egész csapat számára, amiért ő egy külön fejhajtást érdemel.

Szalontai Roland az elmúlt években mutatott rövidpályás teljesítményét új szintre tudta emelni. Idén négy döntőben is értékes pontokat szerzett. 200 méter vegyesen nyolcadik, 100 méter háton hatodik, 200 méter mellen ötödik, 100 méter vegyesen negyedik helyezést gyűjtött be és ebben a döntőben mindenki meglepetésére igen veszélyes volt a harmadik helyezettre. Az elmúlt két szezonban nem sikerült a döntőbe jutás, most négyszer is. Fejlődése töretlen, bizakodva nézhetünk előre, a legjobb úton jár.

A versenyen indult az előfutamokban Kiss Károly, Osztényi Dániel, Palla Léna, Bali Dorottya, Posztobányi Valér, Gróf Csaba, akik mind szinte kivétel nélkül közel kerültek a döntőhöz és szép egyéni csúcsokat úsztak, amihez nekik is nagy gratuláció jár. Reméljük, a következő szezonban már délután is értékes pontokat gyűjtenek és még tovább tudnak fejlődni.

Felkészítő edzők: Nagy Zoltán, Kalmár Ákos, Pálfi János

l1208csapat.jpg