Késelés a Mezei utcában – A kórházban már nem tudtak segíteni az áldozaton

Vissza a címlapra
Késelés a Mezei utcában – A kórházban már nem tudtak segíteni az áldozaton

Az ügyben emberölés miatt indult nyomozás, amit a napokban befejeztek a rendőrök, akik az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségnek - közölte 2025. január 29-én a police.hu

Egy férfi Kecskeméten, a Mezei utcában 2024. március 7-én 22 óra 19 perc körül szóváltást követően többször megszúrta alkalmi ismerősét. Az életveszélyesen megsérült sértettet kórházba szállították, ahol a szakszerű ellátás ellenére meghalt. A rendőrök rövid időn belül elfogták a szurkálót. Kihallgatását követően kezdeményezték letartóztatását, amit a járásbíróság el is rendelt.