Kerékpárút Kecskemét és Városföld között

Vissza a címlapra
Kerékpárút Kecskemét és Városföld között

Kecskemét-Városföld: 2014 végétől biztonságban közlekedhetnek kerékpárral, vagy gyalogosan a városföldiek Kecskemétre, valamint a Mercedes gyárba.

A település majd minden munkaképes lakója ugyanis Kecskeméten dolgozik, a gyerekek közül pedig sokan a megyeszékhelyen tanulnak.  

Ünnepélyes keretek között kezdődött meg ma délután a „Kecskemét város térségi kerékpárút-hálózat fejlesztése" című, KÖZOP-3.2.0/c-08-11-2011-0007 azonosító számú projekt. A Kecskemét és Városföld között építendő kerékpárút alapkövét Városföldön helyezte el dr. Zombor Gábor Kecskemét és Veszelka Mihály Városföld polgármestere. A mintegy 480 millió forintos uniós és hazai támogatással megvalósuló beruházás az év végére készül el.

A fejlesztés - mely bátran mondható történelmi lépésnek Városföldön - a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és Városföld Község Önkormányzata közötti konzorciumi megállapodás alapján valósul meg. Ennek keretében 9300 méter kerékpárút épül Kecskemét és Városföld között. A megvalósuló kerékpárút a Búzakalász utcáról 500 méter hosszan indul, 900 méter hosszan érinti az 54-es utat, majd az 5-ös főúton halad Városföldig. Ahol az utolsó 150 méteres szakasz a bekötő úttal lesz párhuzamos. A kivitelezés a napokban elkezdődik, és év végére véget is ér.