Képregény kiállítás a Katedra Középiskolában

Vissza a címlapra
Képregény kiállítás a Katedra Középiskolában

Kecskemét - A Katedra Középiskola „ÚTON" címmel hirdetett képregény pályázatot az általános iskolás és középiskolás korosztály részére. A pályaművekből rendezett kiállítást péntek délután nyitották meg és ekkor került sor a legjobb pályaművek díjazására is.

A Katedra Középiskolában 2004. óta megrendezett képzőművészeti verseny célja a tehetséges és kreatív diákok felkutatása, rajzi, grafikai felkészültségének megismerése és értékelése.

- A képregények rendkívül népszerűek a fiatalok körében. Az iskola internetes portálján is meghirdetett pályázatra a régió 18 iskolájából mintegy 90 pályamű érkezett - mondta a kiállítás megnyitóval együtt rendezett eredményhirdetésen Lovas Tibor művészeti szakvezető, művésztanár.

A kiállított lapokon a gyermeki fantáziát tükröző változatos képkockák álltak össze változatos cselekményekké. A pályaművek témája szabadon választható volt ezzel önálló, minden tekintetben egyéni alkotómunkára ösztönözték a pályázó fiatalokat.

Kedves, vicces vagy átlagos történetek, meghökkentő kalandok és rémtettek egyaránt megelevenednek a kiállított lapokon. A technikai kivitelezés is változatos képet mutat, így a grafikai és festészeti technikák mellett a nagyobbak a számítógépes digitális eljárásokkal is kísérleteztek. De a képregény műfaji sajátosságaitól szokatlan 3D-s papír kollázs is található a kiállításon. A kisiskolásokon, felső tagozatosokon túl, az érettebb is küldtek pályamunkát.

A pályaművekből rendezett kiállítás megtekinthető a Katedra Középiskolában, valamint az alkotásokat az iskola virtuális diákgalériájában, a www.katedra-iskola.hu weboldalon is megtalálják az érdeklődők.