KEFAG Zrt: Az erdők védelméhez szakmai és társadalmi szemléletváltásra egyaránt szükség van

Vissza a címlapra
KEFAG Zrt: Az erdők védelméhez szakmai és társadalmi szemléletváltásra egyaránt szükség van

Évről évre több száz illegális hulladéklerakással kell megküzdeniük a magyar állami erdészeti társaságoknak: 2020 óta több mint 12 750 tonna szemetet gyűjtöttek össze az általuk kezelt területekről. A probléma a Kiskunságban is jelentős, a KEFAG Zrt. területén hat év alatt több mint 81 tonna illegális hulladékot kellett elszállítani, mintegy 15,5 millió forintos költséggel.

Miközben egyre nagyobb társadalmi figyelem irányul erdeink és természeti értékeink megóvására, az állami erdészeti társaságoknak továbbra is évről évre több száz illegális hulladéklerakást kell felszámolniuk. 2020 eleje és 2026. július 27. között 4159 esetben közel 12,8 ezer tonna hulladékot távolítottak el az általuk kezelt területekről.

Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerint az erdők jövőjéhez egyszerre van szükség az erdőkezelés szakmai megújulására, valamint arra, hogy a természeti értékek iránti növekvő társadalmi érzékenység a mindennapi cselekvésekben is megjelenjen.

2020 óta több mint 12 750 tonna illegális hulladékot számoltak fel.

A változó éghajlat, a biológiai sokféleség megőrzése és a társadalom változó elvárásai új helyzet elé állítják a magyar erdőket és az erdőgazdálkodást. Olyan korszerű magyar erdőkezelési koncepcióra és gyakorlatra van szükség, amelyben az erdők ökológiai, természetvédelmi és klímavédelmi szerepe a korábbinál nagyobb súlyt kap. Ehhez az erdészeti gyakorlat megújulására, az erdészek tapasztalatára és tudására, valamint megfelelő szabályozási és működési feltételekre egyaránt szükség van.

A szemléletváltás azonban nem lehet kizárólag szakmai feladat. Miközben egyre többen tekintenek az erdőkre megőrzendő közös természeti értékként, továbbra is jelentős mennyiségű építési törmelék, háztartási hulladék, lom, gumiabroncs, járműbontásból származó anyag, esetenként pedig veszélyes hulladék kerül illegálisan az erdőkbe és az erdőszélekre.

A 21 állami erdészeti társaság összesített adatai szerint 2020. január 1. és 2026. július 27. között 4159 illegálishulladék-felszámolási esetben közel 12 751 tonna hulladékot kellett eltávolítani az általuk kezelt területekről. A probléma napjainkban is jelentős: 2025-ben 527 esetben több mint 2130 tonna, 2026. július 27-ig pedig újabb 308 esetben csaknem 637 tonna illegálisan elhelyezett hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el.

Az adatok világosan jelzik az ellentmondást a természeti értékek iránti növekvő társadalmi érzékenység és egyesek mindennapi magatartása között. Az erdők védelméről vallott értékek csak akkor jelentenek valódi szemléletváltást, ha azok a cselekvések szintjén is megjelennek.

A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. által kezelt területeken 2020 és 2026. július 27. között 73 illegálishulladék-felszámolási esetben összesen 81 205 kilogramm hulladékot távolítottak el. A vizsgált időszakban 53 bejelentés a Hulladékradar alkalmazáson keresztül érkezett. A hulladék összegyűjtése és elszállítása összesen közel 15,5 millió forintba került.