Kedden kezdődik a kecskeméti prostituált megölésével vádolt férfi büntetőpere
A Kecskeméti Törvényszék 2017. szeptember 12-én megkezdi annak a 29 éves kecskeméti férfinak a tárgyalását, akit egy kecskeméti prostituált megölésével vádolnak - közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője.
A vádirat lényege szerint a sértett 37 esztendős nő 2012. júliusa óta bérelt egy lakást annak érdekében, hogy ebben a lakásban prostitúciós tevékenységet folytasson. A sértett úgy szerezte az ügyfeleit, hogy az interneten hirdette a prostitúciós tevékenységét.
A vádlott az élettársával, annak gyermekével és közös gyermekükkel 2015. júliusától Kecskeméten lakott albérletben. Az albérleti díjat a rezsiköltséggel együtt minden hónap 10. napjáig kellett rendeznie.
A vádlott 2015. nyarának végétől délutánonként egy gazdasági társaságnál dolgozott pékként. Mivel nem volt elég a munka után járó fizetése, ezért 2016 májusától éjszakai műszakban egy másik pékségben is dolgozott.
2015. őszétől a vádlottnak anyagi gondjai voltak, melyeket kölcsönökkel próbált rendezni. A munkáltatója felé 2015. őszén már 100.000 forint tartozása volt, majd 2016. január-február táján további 300.000 forintot kért kölcsön a vádlott tőle azzal, hogy a vádlott fizetéséből fogja levonni a tartozást részletekben.
2016. márciusában a kollégájától 20.000 forintot, majd áprilisban 190.000 forintot kért kölcsön a vádlott azzal, hogy az elkövetkező három hónapban részletben fizeti vissza a tartozását. A júniusi részlet kifizetése már gondot jelentett a számára.
Ezen túlmenően a vádlott a játékszenvedélyének is élt, szerencsejátékokra költött, illetve 2016. januárjában és márciusában többször is megfordult egy Poker Clubban, ahol egyébként is törzsvendégnek számított.
A vádlottnak 2016. júniusában már a kezelt bankszámláján is volt 102.852 forint tartozása.
A vádlott az albérleti díjat és a rezsit rendszeresen és időben fizette. Kizárólag 2016. márciusában fordult elő, hogy nem tudott fizetni, viszont a következő hónapban kiegyenlítette a tartozását.
A 2016. június 10-én esedékes mintegy 70.000 forintos albérleti díjjal és rezsivel azonban a vádlott 2016. június 13. napjáig nem jelentkezett, így a főbérlő június 13. napján már kérte tőle az esedékes összeget díjat és rezsit.
2016. évben a vádlott az anyagi gondjai miatti szorult helyzetében, pénzszerzés érdekében szexuális szolgáltatás nyújtására hirdetést is feladott több alkalommal.
A vádlott - a fizetési kötelezettségei és a pénztelensége miatt - 2016. júniusában elhatározta, hogy az interneten kiválaszt egy olyan prostituáltat, aki nemcsak közkedvelt, de akinél az aktus után kell fizetni. Őt a szolgáltatás igénybevétele ürügyén felkeresi, majd a szexuális szolgáltatás igénybevétele után nem csak az igénybe vett szolgáltatás kifizetését tagadja meg - hiszen pénzzel nem rendelkezik -, hanem megöli a prostituáltat és tőle pénzt szerez.
Az interneten a magát prostituáltként hirdető sértettet választotta ki.
2016. június 13. napján a sértettet telefonon fel is hívta és időpontot egyeztetett vele szexuális szolgáltatás létesítése okán másnapra, június 14. napján 10 órára. Ekkor megegyeztek abban is, hogy 11.000 forint lesz a szexuális aktus ellenértéke.
Még ezen a napon, június 13. napján délután a kollégájával közölte a vádlott, hogy másnap, június 14. napján rendezni fogja a tartozását felé, míg a főbérlőjének szintén június 13-án megígérte, hogy június 15. napján ki fogja fizetni a lakbért és a rezsit.
Amikor a vádlott 2016. június 14. napján reggel kerékpárral elindult otthonról a sértetthez, magához vett egy fém nyelű, mintegy 12 cm pengehosszúságú kést, valamint egy sporttáskában váltóruhát, kesztyűt is vitt magával. Délelőtt 10 órakor felment a sértett bérelt lakására.
A szexuális szolgáltatás után - a lakás szoba helyiségében, az ágy mellett a sértett kérte, hogy fizesse ki a vádlott.
A vádlott közölte, hogy nincsen pénze, majd a táskájából elővette a kését azzal, hogy inkább a sértett adjon neki pénzt.
Vita alakult ki a vádlott és a sértett között, ugyanis a sértettet felháborította a vádlott ezen magatartása. A vádlott befogta a nő száját annak érdekében, hogy ne kiabálhasson, mire a sértett a vádlott kezét megharapta.
Ezen a férfi feldühödött, a jobb kezében kisujj felőli pengetartással tartott késsel többször a nyakán megszúrta a neki szemben álló sértettet, aki a keze feltartásával próbált védekezni. Amikor a sértett a szúrások következtében már a földre került hanyatt fekvő helyzetbe, a vádlott tovább folytatta a nő szurkálását.
A szúrások következtében a sértett elhalálozott.
A férfi - miután észlelte, hogy a nő meghalt és a szúrások közben a saját kezét is elvágta több helyen -, a sértett lakásában megmosakodott, a cselekmény folytán véres lett fehér pólóját kimosta, a hátizsákjába tette és másik pólót vett fel.
Ezt követően a lakásban értékek után kutatott, majd a sértett táskájában talált pénztárcájából 40.000 forint készpénzt tulajdonított el.
A lakásban a sértett halálának bekövetkezése után - a mosakodással, a kutatással még legalább 20-25 percet eltöltött, majd távozott a lakásból.
A sértett holttestére 2016. június 14. napján 21 óra tájban a főbérlő talált rá, aki értesítette a rendőrséget.