Kecskemétre ért a "Kampány a jobb kórházi kosztért"

Vissza a címlapra

A minőségi, egészséges étkeztetésre hívták fel a figyelmet a kecskeméti kórházban, ahová a „Főzzük körbe Magyarországot!" című országos roadshow 2018. február 14-én, szerdán érkezett meg. A kezdeményezés ötletgazdája az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, dr. Németh László és Ambrus György mesterszakács, a Magyar Gasztronómia Nagykövete, a gyulai Pándy Kálmán Kórház élelmezési osztályvezetője voltak. Ambrus György hat éve dolgozik az egészségügyi intézményben, és azóta folyamatosan érzi, hogy az egész országban kritikák övezik a kórházi ellátást. Ez ellen akart tenni...

A programsorozatot azzal a céllal hívták életre tavaly, hogy bebizonyítsák a lakosság és a betegek számára, hogy biztosítható a betegétkeztetés minősége a rendelkezésre álló eszközökkel, alapanyagokból és gazdasági lehetőségekkel.

- Nagyon sok negatív kritika éri a kórházi étkeztetést, ezért a roadshow alatt azt szeretnénk bizonyítani, hogy a kórházainkban a rendelkezésre álló keretekből, az ott található alapanyagokból és eszközökkel finom ételeket lehet előállítani a betegek számára - mondta dr. Hajnal Judit, a kampány országos menedzsere.

Az étkezés a gyógykezelés fontos része, de annak minden esetben igazodnia kell a beteg állapotához, energiaszükségletéhez. Sok esetben a betegséghez éppen a rossz életvitel vezet, a kórházi étkeztetésnek ezért szükségszerűen el kell térni az otthon megszokottól. Egy kórházi konyhában speciális diéták ötvözeteit elő kell tudni állítani, aminek szintén ízletesnek és fogyaszthatónak kell lennie, hiszen a test gyógyulása mellett a léleknek is gyógyulnia kell, a megfelelő étel a magyar ember lelkének pedig alapvető fontosságú.

Ezt erősítette meg Ambrus György mesterséf is: ő és dr. Németh László, a hazai kórházakat fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ igazgatója találták ki a kampányt.

- Kiváló minőségű hazai alapanyagokat használtunk, nagyszerű szakemberekkel készítettük el a menüt - mondta Ambrus György, aki ma a kecskeméti kórházban irányította a konyhát. Hozzátette, hogy ami a kecskeméti kórház konyháján most elkészült, az olyan minőségű, hogy éttermi szolgáltatás mellett is el is lehetne adni.

A szerdai menü a kecskeméti kórházban gyümölcsleves volt, a főétel pedig rántott hal, illetve rántott csirkemell petrezselymes burgonyával. Desszertként lekváros piskótatekercset tálaltak. Az ebéd azon alapanyagokból készült, amelyek a konyhán erre a napra tervezetten rendelkezésre álltak.