Kecskeméti Napok Galántán
Városi küldöttség utazott ki Mák Kornél alpolgármester vezetésével nemzeti ünnepünkön október 23-án Kecskemét testvérvárosába Galántára, ahol ünnepélyes keretek közt felavatták az Esterházy kastélyban Kodály Zoltán emlékszobáját, majd este a város művelődési központjában gálaestre került sor. (Fotók: Banczik Róbert)
A fellépők ezen a rendezvényen tisztelegtek a pontosan 85 évvel ezelőtt felcsendülő Kodály mű, a Galántai táncok előtt, mely a szlovák várost is világhírűvé tette. Az esten fellépett a Galántai Kodály Zoltán Daloskör, a Komáromi Szimfonikus Zenekar, valamint a Kecskemét Táncegyüttes.
A kecskeméti néptáncosok óriási sikert aratva adták elő a Kodály emlékév alkalmából született, azóta nívó díjat kapott Visszatekintés: Tisztelet Kodály Zoltánnak című produkciójukat, melyet a Nemzeti Kulturális Alap is támogatott. A küldöttség napközben felkereste Kodály Zoltán emlékművét, amit megkoszorúztak és közösen elénekelték az „Esti dalt".