Kecskeméti kórház: Elkészült az Egészségkert első üteme

Vissza a címlapra

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Egészségkert projekt csapata 2020-ban Richter Anna Díjat nyert, és ezzel 4 millió forint állt rendelkezésükre elképzeléseik megvalósításához. A csapat azonban mert nagyot álmodni, és a tervezők, kivitelező segítségével egy több ütemből, számos attrakcióból álló egyedi, terápiás kertet szeretne kialakítani a kórház udvarán. A tervezés folyamán figyelembe vették a betegek, dolgozók igényeit, és a nemzetközi szakirodalom ajánlásait.

Az elnyert támogatásból először a legfontosabb elem, egy út készült el, melyen az Onkoradiológiai Központból ki lehet tolni a beteget akár betegágyastól is. A színes, illatos virágokkal és padokkal díszített ösvény egy pihenőöbölbe vezet, ahol a külvilágtól elvonulva, a beteg a családjával meghitt körülmények között tud értékes időt tölteni.

Az Egészségkert gondolata annyira elnyerte az onkológiai betegek tetszését, hogy egyikük 500.000 Ft-tal támogatta a megvalósítást. E mellett növény felajánlásaival egy Kecskemét közeli kertészet is a nemes ügy mellé állt.

A folytatásban - amennyiben sikerül újabb támogatókat szerezni - új kerti bútorok, padok, asztalok, még több járda, gyalogló ösvény, labirintus, kültéri tornaeszközök, lélekemelő installációk, pergola, és számos, a lélek és test felüdülését szolgáló meglepetés készülhet el a kórház udvarán.

A kerti munkánkat a Richter Anna Díj munkatársai is megtekintették személyesen, illetve a projekt zárásaként egy kisfilmet is forgattak a csapatról. A forgatáson megcsodálta a kertet Irénke néni, a kórház egyik betege is, aki végre hosszú idő után újra élvezhette a szabad levegőt, csodás napsütést.

Mindeközben meglepte a stábot, az Egészségkert első fanatikus rajongója, egy kedves cicus is, akit a csapattagok végül Vitaminnak kereszteltek el.