Kecskeméten rendezték meg a 2015/2016. évi tanulmányi versenyek megyei díjátadóját
Hagyományteremtő céllal rendezte meg Kecskeméten idén első alkalommal a 2015/2016. évi tanulmányi versenyek Bács-Kiskun megyei díjátadó ünnepségét az Oktatási Hivatal Szegedi Pedagógiai Oktatási Központja. A Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium koncerttermében hétfőn délután tartott ünnepségen Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere is köszöntötte a résztvevőket.
„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának" - idézte Kodály Zoltán gondolatát Szemereyné Pataki Klaudia, aki nem csak polgármesterként volt jelen az ünnepségen, hanem a Kecskeméti Tehetségsegítő Tanács elnökeként is. Köszönetet mondott a szervezőknek, hogy Kecskemétet választották helyszínként. Kiemelte, hogy Kecskemét régóta élen jár a tehetséggondozásban, elsőként jelentkezett városunk az Arany János Tehetséggondozó Programhoz, ma pedig már húsz tehetséggondozó pont működik itt. Ezt követően átadta a Bács-Kiskun megyében a 2015/2016-os tanévben a legeredményesebb tehetséggondozó általános iskolának járó díjat a Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolájának, melyet Lóczi László intézményvezető vehetett át.
Az ünnepségen azokat a Bács-Kiskun megyei diákokat jutalmazták - valamint felkészítő tanáraikat köszöntötték -, akik a 2015/2016. tanévben az Oktatási Hivatal Szegedi Pedagógiai Oktatási Központja által a szervezett tanulmányi versenyeken értek el kiváló eredményeket.
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is jelen volt az ünnepségen: ő adta át "Az év legeredményesebb tehetséggondozó pedagógusa" díjat, melyet Paplauer Paula, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központ tanára érdemelt ki az idei tanévben.