Kecskeméten rendezik a víziközműves Országos Ügyfélszolgálati Versenyt és Értékesítési Konferenciát

Vissza a címlapra
Kecskeméten rendezik a víziközműves Országos Ügyfélszolgálati Versenyt és Értékesítési Konferenciát

A Four Points by Sheraton Kecskemét Hotelben kezdődött meg 2024, október 9-én, szerdán a Magyar Víziközmű Szövetség Országos Ügyfélszolgálati Versenye és Értékesítési Konferenciája, melynek idén a BÁCSVÍZ Zrt. a házigazdája. (Fotók: Vincze József)

A megnyitón a Kurdi Viktor, a Bácsvíz Zrt vezérigazgatója, a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket, Gaál József, Kecskemét alpolgármestere pedig Kecskemét képviseletében mondott köszöntőt.

2023-ban ugyanis a BÁCSVÍZ Zrt. csapata nyerte meg az országos víziközműves ügyfélszolgálati versenyt, mely alapján idén ők rendezhették meg az idei szakmai megmérettetést.

Az Ügyfélszolgálati verseny és az azt követő Értékesítési konferencia idén 18. alkalommal kerül megszervezésre. Az idei évben 19 csapat vesz részt a versenyen, ahol mind gyakorlati (ügyfélkezelés, levélírás), mind pedig elméleti tudásukról (jogszabályok, szakmai tesztkérdések) kell számot adniuk a versenyzőknek.

A víziközmű ágazatban nagy érdeklődéssel kísért két napos esemény számos szakember számára kiemelt jelentőségű. A verseny célja az ügyfélszolgálatokon dolgozó szakemberek elméleti és gyakorlati felkészültségének megmérettetése, hivatásszeretetének, szakmai elkötelezettségének erősítése, a csapvíz fogyasztás és a víziközmű ágazat társadalmi elismertségének növelése, továbbá a szakmai kapcsolatok ápolása.

A Magyar Víziközmű Szövetség feladatai közé tartozik a szakmai versenyek megrendezése a tagszervezetei számára. A Szövetség stratégiai céljaival összhangban e versenyek célja, hogy a víziközmű-szolgáltatók jobban megismerjék egymás tevékenységét, fórumot biztosítsanak a szolgáltatók fejlődéséhez szakmai ismereteik megosztásával, hozzájáruljanak az ágazat szolgáltatási színvonalának fejlesztéséhez és nem utolsó sorban erősítsék a szakmai összetartozás érzését.

A szakmai versenyeken a gyakorlatiasságon van a hangsúly. Alapvető cél annak bemutatása, hogy az ágazat ügyfélszolgálati tevékenységgel foglalkozó munkatársai hogyan tudják ismereteiket, tapasztalataikat hasznosítani, illetve azokat a gyakorlatba átültetni a versenyfeladatok megoldása során.

k1008viz.jpg

Galéria (27 kép)

Összes kép letöltése