Kecskeméten mutatták be Matolcsy György új könyvét

Vissza a címlapra
Kecskeméten mutatták be Matolcsy György új könyvét

Már mindenki érzi a bőrén a válságos időket, amelyekből egyelőre a kiút sem látszik, sokkal inkább a körülmények romlására lehet számítani. Ebben a helyzetben is időszerűnek tűnik Matolcsy György jegybankelnök új könyve, amely az elmúlt három évben megjelent rövid írásaiból tevődik össze, tehát még a kiváló gazdasági környezet és konjunktúra idején kezdett el megszületni. Az egyelőre angol nyelven megjelent kötetet a kecskeméti Neumann János Egyetemen mutatták be, ahol maga a szerző tartott előadást. (Kép forrása: Youtube/MNB)

Rendhagyó műfajú a könyv, hiszen önmagukban is szokatlan terjedelmű és megfogalmazású kis cikkek sokaságából áll - mondta el a könyvbemutatót megnyitó Csizmadia Norbert, a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A Matolcsy György által a globális, liberális üzleti elit lapjának, üzenőfüzetének nevezett Financial Times véleményrovatában megjelent írásokra válaszolt egészen rövid jegyzetekben, amelyeket mémszerű tömörséggel igyekezett megírni. Ez az egyoldalú dialógus idővel kiszélesedett, és több visszajelzést kapott a megszólítottaktól. Az érintetteket egyébként kiváló közgazdászoknak nevezte az MNB elnöke, ám egyúttal egy süllyedő gazdasági világrendhez ragaszkodóknak.

A cikk folytatását IDE kattintva tekinthetik meg!

i0921kep.jpg