Kecskeméten is fellépnek a klímaváltozás ellen
A „Spórolunk@kiloWattal - Munkahelyi EnergiaKözösségek" egy olyan új energiamegtakarítási verseny, amelybe középületek nevezhetnek be. A projekt célja, hogy a közszféra dolgozói energiatudatosabban éljenek, és viselkedésük, szokásaik megváltoztatásával csökkenthessék a munkahelyi - valamint igény esetén otthoni - energiafelhasználásukat. Kecskemét is részt vesz a programban.
A projektben kilenc EU-s ország 180 középületének legalább 9000 dolgozója méri össze erejét az egyéves verseny alatt, hogy kiderüljön, ki tudja a legtöbb energiát megtakarítani saját előző évi fogyasztásához képest. Magyarország mellett Ausztria, Belgium, Egyesült Királyság, Franciaország, Lettország, Olaszország, Németország és Svédország közszolgái versenyeznek egymással 2016 márciusa és 2017 februárja között.
A magyar partner a projektben a GreenDependent Intézet, amely segítséget nyújt az energiafogyasztási szokások felmérésében és az energiamegtakarítási lehetőségek azonosításában, valamint folyamatos szakmai támogatást ad, képzéseket és workshopokat tart a dolgozók leglelkesebbjeiből formálódó és koordinációt ellátó „EnergiaKözösségek" számára. Továbbá rendszeres megtakarítási tippekkel, stratégiai kézikönyvvel, rendezvények szervezésével és online megtakarításfigyelő eszközzel, magyar nyelvű honlappal segíti a dolgozók energiamegtakarítási törekvéseit.
A Spórolunk@kiloWattal kampányhoz csatlakozás kiváló lehetőség az érintett település energiahatékonysági, klímavédelmi és egyéb környezetvédelmi céljainak előmozdítására - az önkormányzat egyben pozitív példát is mutathat a lakosság számára -, a köztisztviselők és közalkalmazottak aktív bevonására, tudatosságának növelésére és magas szintű szakmai továbbképzésére, hiszen átfogó képet kap az önkormányzat a versenyben résztvevő épületek energiafogyasztási szokásairól, megtakarítási lehetőségeiről.
A versenybe még jelenleg is be lehet nevezni minden olyan épülettel, amely önkormányzati vagy állami tulajdonban van, vagy az önkormányzat/állam tartós bérlet keretében bérli, és nem volt jelentősebb energiatakarékossági beruházás az elmúlt 1-3 évben, rendelkezésre áll referencia adat erről az időszakról, nem lesz jelentősebb energiatakarékossági beruházás a verseny időszaka alatt sem, valamint az épületet jellemzően - legalább 80%-ban - irodaként használják. A legjobban teljesítő épületek dolgozói értékes nyereményeket kapnak, a nyertes hazai épület három dolgozója pedig ingyen részt vehet a Záró Díjátadó Rendezvényen Brüsszelben 2017 nyarán, és találkozhat, tapasztalatot oszthat meg a további nyolc ország nyertes résztvevőivel.
A programba eddig az alábbi intézmények/települések neveztek be:
• Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
• Budapest, XII. kerület (Hegyvidék)
• Budapest, XIV. kerület (Zugló)
• Budapest, XIX. kerület (Kispest)
• Budapest, XX. kerület (Pesterzsébet)
• Gödöllő
• Eger
• Kecskemét
• Pécel
• Szarvas
A már résztvevő önkormányzatok és intézmények felelős vezetői, szakemberei számára egy programindító munkacsoport találkozót tartott a GreenDependent Intézet az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában. Az eseményt a Spórolunk@kiloWattal projekt fővédnöke, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, Dr. Szabó Marcel nyitotta meg. Ezt követően a GreenDependent Intézet munkatársai tájékoztatást adtak a 2016 márciusa és 2017 februárja között zajló energiatakarékossági verseny részleteiről.