Katalán és lengyel diákok az Öveges Laborban

Vissza a címlapra
Katalán és lengyel diákok az Öveges Laborban

2022. január 17-21. között a kecskeméti Piarista Gimnázium vendégei voltak a katalán és lengyel piarista iskolák diákjai és kísérő tanáraik az Erasmus KA2 projekt keretén belül. A 11 Olot-ból érkező tanuló, és a 10 Elblag-i diák négy napot töltött Kecskeméten, fogadó családjaiknál.

A projekt célja nem csak a tudományokon keresztül létesített kapcsolat és együttműködés, hanem az angol nyelv használata is volt. A kecskeméti diákok és vendégeik maradéktalanul teljesítették a kitűzött célokat, hiszen a tartalmas laborfoglalkozások és a műhelymunkák, valamint a Budapestre történő utazás során minden esetben angolul folyt a társalgás.

A négy nap alatt a fogadó diákokkal közösen hatféle laborfoglalkozáson vettek részt a katalán és a lengyel tanulók és tanáraik. Melyeken megvizsgálták a környező vizek, illetve a vendég diákok által hozott vízminták összetételét különböző kémiai reakciókkal. Ezzel a gyakorlattal párhuzamosan a csoport másik fele a víz fizikájával és a víz energiájával ismerkedett.

Egy másik alkalommal talaj és kőzet vizsgálatot végeztek, valamint az áramló levegő fizikájával, és a szél energiájával ismerkedtek. A délutáni műhelymunkákban felváltva programoztak robotokat az Öveges Diáklaborban, illetve tojástartót esztergáltak a Czollner téri technika teremben a fogadó és vendég diákok.

A Kecskemétet ismertető közös kvízjáték után szerdán Budapestet is felfedezte a két csoport, majd csütörtök délután látogatást tettek a Leskowsky Hangszergyűjteményben is. Minden program maradandó emléket jelentett az összes résztvevő számára.

A csütörtöki zárónapon egy búcsúest keretén belül értékelték a diákok és tanáraik az itt tanultakat és tapasztaltakat, és mindenki bizakodóan állt a jövőt tekintve, amikor is Elblag-ban találkozik majd újra a három csoport.