Karácsonyi ünnepséget tartott a PADMA és a KEDO
Közös karácsonyi ünnepséget tartott a Pallasz Athéné Domus Mentis Alapítvány és a Kecskeméti Duális Oktatási Zrt., december 19-én, kedden este a Bozsó Gyűjteményben.
Az évzáró rendezvényen elsőként köszöntötte a résztvevőket, és karácsonyi történelmi visszaemlékezést tartott egy kecskeméti katonatiszt Don-kanyari lövészárokból küldött levele alapján dr. Csuhaj Varjú Imre, a KEDO Zrt. igazgatósági elnöke. Majd dr. György László, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány igazgatója értékelte a 2017-es esztendőt. Ami - szavai szerint - nem is sikerülhetett volna szebben a PADMA számára.
Hiszen épül, és 2018-ban átadják a Neumann János Egyetem új campusát. Az építkezésről egy látványos videót is bemutatott, majd - a meghívóban beígért meglepetésként - egy maga által írt zeneszámot adott elő, saját gitárkíséretével.
A műsorban a kecskeméti Nova Prospect zenekar működött közre, mely egyik számával bekerült a Dal 2018 legjobb harminc dala közé. Így januárban a Dal 2018 élő show-jában is láthatjuk majd a kecskeméti zenészeket.