Kánikulai intézkedések Kecskeméten

Vissza a címlapra
Kánikulai intézkedések Kecskeméten

Kecskemét önkormányzata számos intézkedéssel igyekszik könnyebbé tenni a legforróbb napokat. Így többek között párakapu, vízosztás, ivókút, úttestek locsolása, hűsölésre igénybe vehető helyek városszerte. Ugyanakkor arra kérik a lakosságot, hogy a hőség idején fordítsanak fokozott figyelmet az idősekre, a kisgyermekekre, a krónikus betegségben szenvedőkre, valamint a szabadban dolgozókra.

A városvezetés folyamatosan figyelemmel kíséri a kritikus helyzetet, és szükség esetén további tájékoztatást ad majd a lakosság számára. A hírös-hu pedig összegyűjtötte a legfontosabb lehetőségeket, amelyek az itt élők és ide érkezők rendelkezésére állnak most a hőségriasztás idején.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a városban több olyan klimatizált közösségi tér és intézmény is rendelkezésre áll, ahová a nagy melegben bárki betérhet hűsölni.

Az alábbi helyszíneken a nyitvatartási időben biztosított a légkondicionált helyiség használata:

- Hírös Agóra aulája (Deák tér)

- ESZI földszinti váróterme (Piaristák tere)

- Katona József Könyvtár díszterme (Piaristák tere – szombattól)

- Hunyadivárosi Közösségi Ház (Daróczi köz 14.)

- Széchenyivárosi Közösségi Ház (Széchenyi stny. 6.)

- Kisfái Közösségi Ház (Frézia u. 2.)

- Matkói Közösségi Ház (Matkó tanya 226/a)

- Városháza – Látógatóközpont előtere (vízvételi lehetőség biztosított)

- Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadási iroda

- Hetényegyházi Közösségi Ház (nem klimatizált, vízvételi lehetőség biztosított)

- Piac- és Vásárigazgatóság, Budai utca (vízosztás)

A Kecskeméti Közlekedési Központ egy ivókutat és két párakaput helyezett ki  a Széchenyi téri autóbusz-állomásra. A KEKO az utasainak védelme mellett a komfortérzet javításának érdekében is döntött az intézkedés mellett.

A MÁV-csoport folyamatosan vizet oszt a Kecskeméten is, a pályaudvaron.

A Kecskeméti Városrendészet munkatársai a 3. fokú hőségriasztás kihirdetése óta vizet oszt a belvárosban, de figyelik az járókelőket is és szükség esetén segítenek is a rászorulóknak. A külterületen szintén fokozottan figyelnek az ott élőkre és segítenek ha szükséges.

Kecskeméti Piac rendkívüli intézkedéssel védi látogatóit és árusait a a hőségriadó alatt. A múlt hét elején elindított ivóvízosztás a teljes kánikula ideje alatt folyamatosan biztosítja a piacozók felfrissülését a Budai utcai piaccsarnok szabadterén és a Szent László körúti vásártéren.

A Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. már a II. fokú hőségriasztás elrendelése óta portlanaítja az önkormányzati utakat, a tartályos locsolóautók folyamatosan járják az utcákat. Az önkormámnyzati cég 2 párakaput is üzemeltet a Deák téren az Agora előtt illetve a Kossuth téren. Mindezek mellett 46 db ivókút és közterületi vízvételi lehetőség áll a lakosság szolgálatába, de a 26 működő szökőkút hűsítő hatása is jelentős városszerte.

Bohner Zsolt a Biztonságos Működés Szervezési Osztály mérnöki iroda osztályvezetője elmondta, hogy a szokatlanul forró napok miatt a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. munkatársai kint vannak a közterületeken. A közterületi ivókutakat leellenőrizték és működőképesek ezek a vízbiztosító helyek. A párakapuk a szokásos helyekre kikerültek, Kossuth térre és a Deák térre. A KeKo is intézkedett arról, hogy a Széchenyi térre két párakaput helyezzenek ki és egy ivókutat. A hivatal pedig intézkedett a hűsölő helyek kialakításáról. (Erről fentebb olvashatnak.) Folyamatosan tartja a hivatal a kapcsolatot a helyi védelmi bizottsággal, a katasztrófavédelmi szervezettel és a nagyobb közterületi rendezvények szervezőivel is. Ez utóbbiak esetében nagyon fontos az, hogy milyen módon tudják biztosítani a vendégek frissítését és hűsölését. Ha a forró napok folytatódnak, akkor újabb intézkedéseket foganatosítanak, mondta Bohner Zsolt, a Biztonságos Működés Szervezési Osztály mérnöki iroda osztályvezetője.

Engert Jakabné alpolgármester: - Az óvodák egy része már ügyeleti rendszerben működik, az ügyeletet a klimatizált csoportszobákban indítottuk el. Minden óvodára általánosságban elmondható, hogy a legmelegebb napszakban (délelőtt 11 és délután 15 óra között) a gyermekek szabadtéri foglalkoztatását kerülik. Rendszeres és bőséges a folyadékpótlás ( citromos limonádé, tealevéllel ízesített forralt víz ), a gyermekeket rendszeresen kínálják. Naponta kapnak friss, hűtött gyümölcsöket. A homokozókat minden nap ásással frissítik fel, locsolják és biztosítják az árnyékolást. Fejfedővel és naptejjel védik a gyerekeket. Folyamatos, langyos vizes, azonnali elfolyási lehetőséggel bíró pancsolási, szórófejes tusolási lehetőséget biztosítanak, a délutáni alváshoz pedig pamut vékony takarót vagy lepedőt.

A szociális ellátásban telephelyeink szintén felkészültek a hőségre, a múlt héten beszerzésre és minden telephelyre kivitelre került a megemelt mennyiségű ásványvíz. Minden telephelyen van olyan helyiség, ahol az ellátottak szükség esetén klimatizált helyen tudnak lenni, illetve ugyanez a kollégáknak is biztosított. A szabadban is munkavégzést folytató kertészek, az üzemeltetésen dolgozó karbantartók, valamint a házigondozók figyelmét felhívtuk a fokozott folyadékbevitelre (a munka során természetesen nekik is biztosítjuk korlátlan mennyiségben a folyadékot). A házigondozók figyelmét felhívtuk továbbá arra, hogy a nagy melegre tekintettel útközben vegyék igénybe esetlegesen az üzletek, közintézmények klimatizált helyiségeit is, illetve a déli órákban menjenek be a telephelyre. Külön felhívtuk a telephelyvezetők figyelmét arra, hogy a gépkocsival munkát végző kollégák feltétlenül használják a gépkocsi klímaberendezését. A Margaréta Otthonban ki van jelölve a két vöröskódos szoba, ezek használatára még nem érkezett igény.