Jubileumi túrát rendezett a Kecskeméti Református Gimnázium: 35 év, 35 kerékpáros, 35 kilométer
A kecskeméti református oktatás újraindulásának 35. évfordulója kapcsán rendezett megemlékezés sorozat következő állomásaként a Kecskeméti Református Gimnázium 35 diákja, és tanára 2025. március 25-én, kedden délelőtt 35 kilométeres kerékpártúrára indult a Kecskemét-Helvécia-Ballószög-Kecskemét útvonalon.
A kerékpárosokat a gimnázium előtt Tóth Imre, az intézmény igazgatója búcsúztatta. Emlékeztetett arra, hogy ma 35 éve, 1990. március 25-én a 9 órás istentiszteleten, és a hozzákapcsolódó ünnepi presbiteri gyűlésen jelentették be hivatalosan, hogy újra indul a kommunisták által 1948-ban felszámolt Kecskeméti Református Kollégium. Így 42 esztendő után ismét folytatódhatott Kecskeméten az 1564-ben kezdődött református oktatás.
A jubileumi megemlékezés sorozat következő, egyben utolsó programja 2025. április 7-én, 18⁰ órakor rendezett hangverseny lesz a Kecskeméti Református Templomban, a Psalmus kórus és vendégei részvételével.