Jövőd a Tét! Pályaválasztási Kiállítás Kecskeméten

Vissza a címlapra
Jövőd a Tét! Pályaválasztási Kiállítás Kecskeméten

A „Jövőd a Tét!" Pályaválasztási Kiállítás rendezvénysorozat első állomása Kecskemét volt, 2024, október 18-án pénteken a Messzi István Sportcsarnokban. A kecskeméti helyszín sajátossága, hogy szombaton is várja az érdeklődőket, és ennek a napnak a célcsoportja a családok, így könnyítve meg a pályaválasztást a fiatalok részére. A rendezvény pénteken 09.00-17.00 óráig, szombaton pedig 09.00-14.00 óráig látogatható.

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal, 21. alkalommal rendezi meg - célzottan az általános iskolák 7-8. osztályos tanulóinak szóló - Pályaválasztási Kiállítását. A vármegyében három város (Kecskemét, Baja és Kiskörös) ad otthont a Jövőd a tét! Pályaválasztási Kiállításnak.

A kiállításokon elsősorban a térség középfokú intézményeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, de emellett tájékozódhatnak továbbtanulási lehetőségekről is. Élő szakmabemutatókat tekinthetnek meg, szimulátorokon szakmákat próbálhatnak ki, valamint pályaorientációs munkatársak segítségével pályaválasztási tanácsot kérhetnek.

A kiállítás megnyitón részt vett Gaál József, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Kecskemét alpolgármestere, a látogatókat pedig dr. Havassy Sándor, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal igazgatója köszöntötte..

k1018DSC-2732.jpg

A kiállításra a tanintézmények az elmúlt évekhez hasonlóan egy erre a célra létrehozott online felületen tudtak regisztrálni, valamint jelezni az utaztatási igényeiket. A programon 56 tanintézmény, szervezet mutatkozott be, és 40 iskolából 4530 fővel regisztráltak előzetesen. Kecskemét vonzáskörzetéből, és a távolabb eső településekről több mint 1400 kisdiákot utaztatott be a Foglalkoztatási Szolgálat csak a kecskeméti helyszínre.

A három helyszínen (Kecskemét, Baja és Kiskőrös) közel 135 kiállító nyújt lehetőséget a fiataloknak eligazodni a továbbtanulás útvesztőjében. A szakképző centrumok hatékony működésének köszönhetően, valamint a szakképzési rendszer átalakulásával egyre nagyobb az érdeklődés a kiállító tanintézmények részéről.

Az elmúlt évekhez képest egyre színvonalasabb, tartalmasabb megjelenéssel képviseltetik magukat a kiállítók mind az egyes szakmacsoportokban, mind a közszolgálati szakmák tekintetében. Kecskeméten 56 kiállító mutatkozik be, a megoszlásuk:

29 középfokú tanintézmény, 1 egyetem, 17 munkáltató, 9 egyéb intézmény (Europe Direct, EURES Európai Foglalkoztatási Szolgálat, Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási és Pályaválasztási Tanácsadás, stb.). Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Szolgálat)

A Bács-Kiskun Värmegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Honvédség, a Rendőrkapitányság és a BKM-i Katasztrófavédelmi Felügyelőség (Tűzoltóság) is részt vesznek a kiállítás sorozaton, emelve a rendezvény színvonalát.

A helyszínen elérhetőek a foglalkoztatási szolgálat nyújtotta lehetőségek, mint Foglalkozás Információs Tanácsadás, EURES tanácsadás (külföldről hazatérő munkavállalók részére munkaerő-piaci információ nyújtása, valamint biztonságos munkavállalás uniós országokban), pályaorientációs kérdőívek kitöltése.

Kecskeméten lehetőség volt megismerkedni különböző szakmacsoportokkal is. Ezek a következők voltak gépi forgácsoló, lakástextil készítő, finommechanikai műszerész, gépjármű mechatronikus, szerszámkészító, járműkarosszéria előkészítő felületbevonó, mechatronikus karbantartó bútorasztalos, bútoripari technikus, gyakorló ápoló, ápoló, gyakorló csecsemőápoló, gyakorló gyógyszertári asszisztens, kárpitos, karosszéria lakatos, járműfényező, fröccsöntő, műanyag feldolgozó területekkel.

A kiállítás lehetőséget nyújt a GINOP-Plusz programok bemutatkozására is.

További helyszínek:

Baja, Turisztikai Központ, 2024. november 7. (esütörtök) 9.00-17.00 óráig

Kiskőrös, Wattay Sportcsarnok, 2024. november 14. (csütörtök) 9.00-16.00 óráig

Az elmúlt évekhez hasonlóan a szervezők tervei és az előzetes regisztrációk alapján a kiállítás látogatottsága Kecskeméten várhatóan meghaladja az 4900 főt, a három helyszínen pedig a 7000 főt.

Galéria (35 kép)

Összes kép letöltése