Japánban turnézott a kecskeméti Zoord zenekar

Vissza a címlapra

A kecskeméti Zoord zenekar november végén Japánban turnézott. A moldvai csángó dallamvilágból táplálkozó együttes 8 nap alatt 9 koncertet adott a szigetországban. (Fotók: Leo Tadagawa)

A saját szervezésű körút során felléptek a Tokiói Zeneakadémia dísztermében, tartottak foglalkozást kisgyerekeknek, koncerteztek úgy, hogy közben a Shinkanzen szuperexpressz suhant át a fejük felett, és felléptek a világ talán legkisebb zenei klubjában is.

A négymilliós Hamamatsuban található Ázsia legnagyobb hangszermúzeuma, ahol nagy sikerrel zárult a Zoord előadása. Szilágyi Áron, a Leskowsky Hangszergyűjtemény vezetője a koncertet követően megállapodott Kazuhiko Shima igazgatóval az intézményeik között szorosabb szakmai együttműködésről.

A zenekar tagjai a turné során Japánt egy egészen érdekes, egyáltalán nem turista szemszögből ismerték meg. Volt részük földrengésben, kipróbálták a helyi ételkülönlegességeket, tradicionális japán otthonokban aludtak, és még a japán fürdőkultúrában is megmártóztak.