Irodalom, bor és személyes emlékek a Lechner Kávéház teraszán

Vissza a címlapra
Irodalom, bor és személyes emlékek a Lechner Kávéház teraszán

Hangulatos irodalmi esttel folytatódott pénteken a Nyitott Városháza programsorozat Kecskeméten, ahol a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház két színművésze, Sirkó László és Sipos Imre töltötte meg történetekkel, versekkel és humorral a Lechner Kávéház előtti teraszt.

A teátrum idén is csatlakozott a városi programsorozathoz, amelynek keretében négy estén át várják különleges előadásokkal az érdeklődőket. A péntek esti találkozón a bor, a szerelem, a színház és az élet került a középpontba, miközben a művészek nemcsak ismert irodalmi művekből idéztek, hanem saját életük emlékeiből is megosztottak részleteket a közönséggel.

Sirkó László többek között a gyermekkori szüretek hangulatát idézte fel, valamint egy emlékezetes adventi történetet is megosztott. Elmesélte, hogyan robbant ki egy hordó murci a tiszta szobában, magával sodorva a gondosan őrzött bor reményét, és még az ott rejtegetett karácsonyfát is eláztatva.

Sipos Imre szintén családi történetekkel színesítette az estét. Beszélt azokról az időkről, amikor édesapjával együtt készítették a bort a miskolci pincében, valamint a családi összejövetelekről, ahol a helyi zenészek muzsikája teremtett különleges hangulatot - még akkor is, ha lelkesedésük olykor nagyobb volt, mint zenei tehetségük.

A programsorozat szombaton is folytatódott: 2026. május 23-án este 18 órától Vajda Boróka és Nagy Nándor Franciakrémes című zenés estjével várták az érdeklődőket a Lechner Kávéházban.

Galéria (10 kép)

Összes kép letöltése