Ingyenes természettudományos foglalkozások januártól az Öveges Diáklaborban 7-13. évfolyamos diákoknak

A Selye János Diáklaborhálózat kialakítása programjában novembertől folytatódnak a 7-12. évfolyamos diákokat megszólító foglalkozások a Kecskeméti Piarista Iskola Öveges Diáklaborjában. A programban a diáklabor korszerű eszközöket szerzett be, amelyekkel a jelentkezők MTMI - matematikai, természettudományos, mérnöki és informatikai készségfejlesztése, tehetséggondozása valósulhat meg. Januárban és februárban az alábbi 6 műhelymunka indul el.
3D nyomtatás
A 3D nyomtatók megjelenése jónéhány tudományterületen forradalmat jelentett. Az addig költségesen előállított alkatrészek, dísztárgyak, de akár sütemények, vagy épület-modellek mára gyorsan és könnyedén megfoghatóvá válhatnak. Az IT szabadegyetem aktuális kiadásában lehetőséged nyílik megismerkedni egy egyszerű, online 3D tervezőszoftverrel, elkészíteni, amit csak szeretnél, majd korszerű 3D nyomtatóink segítségével kinyomtatni azt. A foglalkozás három alkalmat ölel fel, a részvétel díjmentes. Tarts velünk! A kurzusra elsősorban 7-10. évfolyamos diákok jelentkezését várjuk.
Kriminalisztika - Nyomozz Velünk
Kriminalisztikai technikákkal meg kell oldani a biológia laborból eltűnt béka bűnügyét. A hatóságok négy lehetséges gyanúsítottat azonosítottak. A legvalószínűbb tettes meghatározásához ujjlenyomatokat tanulmányozunk, hajvizsgálatot végzünk mikroszkóp alatt és festékanyagot elemzünk vékonyréteg- kromatográfiával. Vajon megkerül a tettes? A kurzusra elsősorban 7-10. évfolyamos diákok jelentkezését várjuk.
Környezeti kémia
A műhelymunka foglalkozásai során lehetőséged lesz megismerni különböző víz- és levegővizsgálati módszereket. A teljesség igénye nélkül megtanulhatod a víz oldott oxigénjének meghatározására, illetve különböző ionok kimutatására használatos kémiai eljárásokat. Megismerkedhetsz a vízkeménységgel, a keménységi fok meghatározási módjával, a vízkeménység hatásaival. Betekintést nyerhetsz a természetes vizek kémhatásának megállapításába, illetve a savak esők hatásaiba. Egy modellszennyvíz megtisztítása során megtanulhatod a fizikai, kémiai, biológiai tisztítóeljárás lépéseit. A vízvizsgálat mellett lehetőséged lesz a levegő szennyezőanyagait, illetve a szén-dioxid szintet is vizsgálni. A kurzusra elsősorban 7-10. évfolyamos diákok jelentkezését várjuk.
Fluoreszcens mikroszkóp építése, minta készítés és vizsgálat
A 3 alkalmas foglalkozás során csapatonként 1-1 fluoreszcens mikroszkópot építünk, miközben megismerjük ennek a különleges mikroszkópnak a működését. A mikroszkóp vizsgálatához megtanulunk különböző vizsgálandó mintákat előkészíteni. De az ide érkezőknek lehetősége lesz laborunk többi mikroszkópjának kipróbálására is. A kurzusra elsősorban 8-11. évfolyamos diákok jelentkezését várjuk.
ÉpíTech Műhely - Elektromos gokart/roller építése
A foglalkozásokat 13-16 éves diákoknak ajánljuk, akik érdeklődnek a mérnöki-, műszaki tudományok iránt és szívesen építenek használható elektromos gokartot/rollert a diáklabor Infento készleteiből. Hasznos lehet ez számodra, ha a pályaválasztás során érdeklődsz a műszaki középfokú oktatás területei iránt. Az építőkészletek jól fejlesztik a matematikai készségeket (becslés-mérés, szögek, derékszög-párhuzam), a műszaki gondolkodást, szem-kéz koordinációt, csapatmunkát, műveleti utasítások végrehajtását, rajzolvasást, alkatrészazonosítást és általános technikai ismereteidet is bővítheted (szerszámok, csavartípusok). Ajánljuk akkor is ha már a műszaki középoktatásban tanulsz és bővítenéd vagy alkalmaznád a meglévő tudásodat, esetleg csak egy jót játszanál, építenél. A kurzusra elsősorban 7-9. évfolyamos diákok jelentkezését várjuk.
ÉpíTech Műhely - Unimat CNC programozás
Foglalkozásunkra olyan diákokat várunk, akik érdeklődnek az egyszerűbb programozás és az ipari robotika világa iránt. Iskolánk oktatási célú UNIMAT cnc gépén bemutatjuk és közösen elsajátítjuk a vektorgrafikus programozás alapjait, majd a kész terveket ki is marjuk.
Ahogy nagy ipari cnc gépek, úgy általunk megépített gép is három független tengelyen mozgatja a marófejet, így alkalmas 3D-s marásra, tárgyak létrehozására is. A kurzusra elsősorban 7-10. évfolyamos diákok jelentkezését várjuk.
Bővebb információk a Kecskeméti Piarista Iskola Öveges Diáklaborjának honlapján olvashatók:
Aki szeretne mindig értesítést kapni a Selye János Diáklaborhálózat lehetőségeiről, akár a Bányai Júlia Gimnázium, akár a Kecskeméti Piarista Iskola diáklaborjaitól, a következő módon iratkozhat fel a levelezőlistára:
A hírlevél 14 év alatti diák szülői, 14-15 éves diákok szülővel közös adatkezelési hozzájárulással jelentkezhetnek nevük és e-mail címük megadásával. 16 év felett elég online elfogadni az adatkezelési hozzájárulást. Google fiókkal rendelkező felhasználók ezen az űrlapon jelentkezhetnek (itt fel is lehet tölteni az aláírt és befényképezett vagy szkennelt hozzájárulást 16 év alattiaknál), mások ezen az űrlapon jelentkezhetnek (itt az esetleges hozzájárulást az űrlapon megadott e-mail címre kell elküldeni).