Ilyen még nem volt: Kizárólag csak kecskeméti jelöltjei vannak idén a megyei Prima Díj-nak
Tíz kategóriában hirdettek győztest a 2026-os Bács-Kiskun megyei Prima-díj jelöltjei közül. Az idei év rendhagyónak tűnik: kizárólag csak kecskeméti jelöltjei vannak a megyei Prima Díj-nak (tavaly a tízből hat volt kecskeméti). A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei szervezetének elismerésére a kecskeméti tudomány, kultúra, oktatás, művészetek és sport képviselői esélyesek. A novemberi Prima Gálán közülük három kecskeméti Prima-díjast választanak, emellett pedig átadják egy kecskemét jelöltnek a közönségdíjat is. (AI illusztráció)
A Bács-Kiskun megyei Prima-díjjal több mint húsz éve ismerik el Bács-Kiskun megyében azokat, akik kiemelkedő szakmai munkájukkal maradandó értékeket teremtenek, és tevékenységükkel hozzájárulnak a térség (azaz a megye) szellemi, kulturális és közösségi életének gazdagításához.
Az idei kategóriagyőztesek között azonban csak kecskeméti zenészek, költők, képzőművészek, tudományos szakemberek, pedagógusok és sportolók szerepelnek. Mindannyian kötődnek Kecskeméthez, munkájukkal pedig - a VOSZ megyei szervezetének véleménye szerint - a saját szakterületükön nyújtanak kiemelkedő teljesítményt.
A 2026-os Bács-Kiskun megyei Prima-díj kategóriagyőztesei:
Magyar irodalom: Papp Ferenc - zenész, költő, Kecskemét
Magyar színház-, film- és táncművészet: Menyhei Szabolcs - visual effects artist, Kecskemét
Magyar képző- és iparművészet: Prácser Edit - keramikus, Kecskemét
Magyar tudomány: Dr. Béres Gábor József - tudományos dékánhelyettes,Kecskemét
Magyar oktatás és köznevelés: Dr. Lukács Lajos - matematika- és fizikatanár, Kecskemét
Magyar építészet: Vinczellér Zsolt - építész, belsőépítész, Kecskemét
Magyar ismeretterjesztés és média: Walter Péter - sajtófotós, Kecskemét
Magyar népművészet és közművelődés: Bedő Istvánné - népi iparművész, vertcsipke-készítő, Kecskemét
Magyar sport: Árva Cintia - súlyemelő Kecskemét
Magyar zeneművészet: Révész László - orgonaművész, Kecskemét
A közönség is kiválaszthatja kedvencét
A kategóriák díjazottjai közül hárman vehetik majd át a Bács-Kiskun Megyei Prima Díjat, amely fejenként 2 millió forintos pénzjutalommal és BOLDI „Égre törő íjász" szobrával jár. Az íját a magasba emelő íjász alakja a teljesítmény és a tehetség szárnyalását jelképezi. A BOLDI-szobrot a három Prima Díjas mellett a Prima Közönségdíj nyertese is megkapja, aki 500.000 forintot is átvehet majd a díjjal.