II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola – Határtalanul a Felvidéken

Vissza a címlapra

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolájának 41 hetedik osztályos tanulója négy pedagógus kíséretében az elmúlt napokban felejthetetlen három napot töltött a Felvidéken.

Intézményünk sikeresen pályázott a Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek keretében, melynek elsődleges célja a Kárpát-medencei diákok magyarlakta területekre irányuló utazásainak támogatása.

Felvidéki látogatásunkhoz a szállást és az útiköltséget az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő több, mint egymillió forinttal támogatta.

Kirándulásunk célja az volt, hogy a tanulók a felvidéki származású jelentős magyar íróink, Mikszáth és Madách életével, műveivel, munkásságával ismerkedjenek meg alaposabban. Fontos volt számunkra, hogy lássák a történelmi Magyarország kulturális értékeit, a gótikus építészet emlékeit. Iskolánk névadójának, II. Rákóczi Ferencnek a sírját megkoszorúztuk a Szent Erzsébet székesegyházban Kassán.

Tanulmányoztuk a Felvidék természeti szépségét is. Tarajkára az Ótátrafüredi Siklóvasúttal jutottunk el, ahonnan emlékezetes túrát tettünk a Tar-patak vízeséséhez a Tátrai Nemzeti Park területén.

A személyes és közösen átélt élmények hatására elmélyült tudással és hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk felnőttek és gyerekek egyaránt.